Hirdetés

Borderlands 3 - a Gearbox fejese tagadta az exkluzív megállapodást a Microsofttal

|

Nemrég terjedni kezdett az a pletyka, hogy többek között a Borderlands 3 exkluzív marketingjogait is megvette a Microsoft, de Randy Pitchford szerint kamu az egész.

Hirdetés

Rectify Gaming nevezetű oldalon még április elején jelent meg egy hír, amely egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva több olyan külsős fejlesztőcsapat játékát is felsorolta, amik állításuk szerint azért kapnak majd kiemelt helyet a Microsoft idei E3-as konferenciáján, mert esetükben Xbox One-exkluzív marketingjogokat vásárolt be a redmondi cég. Ez nem azt jelenti, hogy az adott játékok csak One-ra jelennének meg, mindössze arról van szó, a különböző reklámokban kizárólag az Xbox One-os kiadás tűnik fel.

Hirdetés

Azóta persze sok egyéb portál is átvette az említett listát, amelyen a Borderlands 3 mellett ott virított például az új, még be sem jelentett Splinter Cell, a Metro Exodus, az új Battlefield, az Anthem, a Cyberpunk 2077, a Shadow of the Tomb Raider, vagy éppen az Elder Scrolls 6. Nos, egy címet már most le is húzhatunk a felsorolásból, mivel Randy Pitchford, a Gearbox Software ügyvezető igazgatója Twitteren kategorikusan tagadta ezeket a pletykákat. 

Pitchford eléggé felhúzta magát, és kifakadt azon, hogy a médiának nem szabadna úgy átvennie híreket, hogy nem néz utána a forrás valódiságának. 

Egyébként még mindig várjuk, hogy hivatalosan bejelentség a Borderlands 3-at, hiszen még ez sem történt meg. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)