Hirdetés

Borderlands

|

A Mad Max filmekhez hasonló futurisztikus világba kalauzol el a Gearbox következő játéka, amelyben FPS, örült autós akció, és diablós elemek keverednek.

Hirdetés

Ha Gearbox nevét említjük, akkor szinte mindenkinek automatikusan a Brothers in Arms sorozat ugrik be, ám a második világháborús címeiről jól ismert fejlesztőcsapat ezúttal valami egészen mással próbálkozik. A Borderlands ugyan alapjaiban egy FPS, ugyanakkor ezúttal nem csak szólóban küzdhetünk, hanem három másik haverünkkel is együtt kooperatív módban. Emellett hajmeresztő száguldozásokban is részt vehetünk majd, illetve a szerepjátékos elemek sem hiányoznak majd a játékból.

 


Pandora, szelence nélkül

A játék eseményei a Pandora nevű bolygón zajlanak, egy zord és mostoha világban, ahol a mindenre elszánt telepesek pár tengetik életüket a kisebb megerősített városkákban. Azokban sem fenékig tejfel az élet (hogy Virág elvtársat idézzem…), de az igazi poklot a Borderlands-on találhatjuk, ahol a törvények, és a közbiztonság már nem véd meg senkit és ahol banditák fosztogatják és gyilkolják az utazókat. „Hacsak nincs rá nyomós okod, akkor inkább kihagyod a borderlands-i turistautat.” – tette hozzá sejtelmesen Randy Pitchford az idei Games Convention-ön.

 


A harmadik, aki még csak nem is nevet…

A banditák és a bolygón élő idegen lények persze nemcsak zabot hegyezve várakoznak azokra a szerencsétlen utazókra, akik ide tévednek, hanem rendszeresen ostromolják a várost, és ha ez nem lenne elég, akkor még egy újabb, sokkal veszélyesebb idegen faj is felébred a hibernálásból nem igazán békés célokat melengetve kebelében…

Itt jövünk mi a képbe: egy gátlástalan zsoldost alakítunk (á la Mad Max természetesen), aki kis csapatával együtt küldetéseket vállal a bolygón.

 


„A város, ahol élek”

A GC-n New Haven városát mutatták be, ahol küldetéseket vállalhattunk, rengeteg karakterrel beszélgethettünk, és különféle boltokban és műhelyben, garázsokban vásárolhattunk fegyvereket, vagy spécizhettük fel a járgányunkat. A fegyverek száma igencsak „változatos”: ha hinni lehet a készítőknek, akkor több mint félmillióféle puska és pisztoly illetve egyéb gyilkoló eszközök között mazsolázhatunk majd.

 


Vegyesfelvágott

A játékmenet igazán meggyőzőnek tűnik. Az FPS küldetések a hagyományos sci-fi FPS-ekhez hasonlatosak, viszont az autós akciórészek nemcsak rendkívül látványosak és dinamikusak, hanem az igazi csemege, hogy a kooperatív módban az egyik fél vezet, a másik pedig a jármű hátuljáról sorozza a támadókat a saját, speciálisan kifejlesztett fegyvereivel.

Végül a GC-n látottak alapján a sztori miatt sem kell majd panaszkodnunk: a készítők igyekeztek, hogy a játék világának remek atmoszféráját jól kidolgozott mesén keresztül tálalják.

Már csak egyetlen kérdés maradt hátra, amely sokakat foglalkoztat, gyakran indulatoktól sem mentesen: a szokásos konzolos verziók (PS3, Xbox 360) mellett vajon a kis képernyőnkön is játszhatunk a Borderlands-szal? Nos, a válasz: igen, lesz PC-s verzió…

 


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)