Hirdetés

Borderlands: The Pre-Sequel - Claptrap lesz az egyik nagy DLC főszereplője

|

Mint a Gearbox elkottyantotta, mindenki kedvenc idegesítő robotja egy jövőbeli DLC főszereplője lesz, de előtte még egy másik csomag is megjelenik.

Hirdetés

A Gearboxnak bőven volt mesélni valója a Borderlands-sorozatról a hétvégi PAX South-on, azon kívül, hogy végre megerősítették a harmadik teljes értékű epizód létezését, szó esett a Pre-Sequelről is, amihez érkezik még egy-két apróság DLC-formában.

Az egyik csomag, amit bejelentettek, január 27-én jelenik meg, és egy vadi új játszható karaktert tartalmaz Lady Hammerlock (Sir Hammerlock nővére) személyében. Játékbeli szerepét tekintve ő egy igazi sniper lesz, illetve le is tudja majd fagyasztani ellenfeleit.

A háttértörténete szerint Aurelia a Hammerlock-család vagyonának örököse, és egyik kedvelt szórakozása ritka állatokat levadászni, és ha mindeközben sikerül felbőszítenie öccsét, az csak hab a tortán. Az arisztokratanőhöz tökéletesen illik, hogy úgy kap játékbeli bónuszokat, hogy egyik csapattársát kinevezi személyes szolgálójának.

De természetesen a Gearboxnál nem felejtkeztek meg az örök kedvencről, Claptrapről sem, aki így nem csupán a Handsome Collection gyűjtői kiadásában lesz ott, hanem egy Pre-Sequel DLC is róla szól majd. "Keményen dolgozunk egy kampányon, amiben beléphetsz Claptrap elméjébe" - hangzott el a fejlesztőktől a hétvégi előadáson. Sajnos ennél többet nem tudtuk meg a tervezett Claptrap-DLC-ről, de minden kétséget kizáróan a Borderlands-rajongóknak kötelező darab lesz.

Ti végigjátszottátok már a Pre-Sequelt?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)