Hirdetés

Börtönben végezheti, aki modokkal él a Final Fantasy XIV-ben

|

Háborút hirdettek a külsős módosítások ellen a Final Fantasy XIV fejlesztői, megvannak az első áldozatok is.

Hirdetés

Továbbra is töretlen a 2013-ban megjelent Final Fantasy XIV népszerűsége, a Square Enix játékát tavaly már egyenesen az új World of Warcraftként kezdték emlegetni, mivel tömegesen szívja el a streamereket és a felhasználókat a Blizzard küszködő MMORPG-jétől. Az utóbbi napokban viszont érdekes fejlemények zajlanak az FF XIV háza táján, miután a fejlesztők egy kínos esetet követően háborút hirdettek a modok ellen.

Az egész azzal kezdődött, hogy a játék hivatalos Twitter-fiókja megosztott egy videót a legutóbbi patchben hozzáadott, hírhedten nehéz Dragonsong's Reprise raid első teljesítéséről, amit nem sokkal később el is távolítottak, miután kiderült, hogy a babérokat learató Team Neverland modokat használt.

Hirdetés

A Square Enix ezt követően egy blogposzttal jelentkezett, amely egyértelművé tette, hogy a harmadik féltől származó eszközökkel élő játékosokra felfüggesztés vár, a visszaeső szabályszegőket pedig véglegesen ki fogják tiltani. Azóta viszont kiderült, hogy a fejlesztők börtönnel is büntetik a tilosban járókat, mivel két streamert is élő adásban teleportáltak át a "GM jailként" is emlegetett Mordion Gaol dungeonbe.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az egyik esetről sajnos már csak a betárcsázós net hőskorát idéző minőségű képernyőfotók tanúskodnak, a másik viszont továbbra is visszanézhető a YouTube-on.

A közösség azonban nem lelkesedik az újdonsült szigorért, mivel rengetegen használnak olyan módosításokat, amelyek nem a játék megkönnyítését szolgálják, hanem a kezelőfelületet teszik praktikusabbá, informatívabbá. Az ugyanakkor reménykedésre adhat okot, hogy a Square Enix ígérete szerint frissíteni fogják a HUD-ot, így hivatalos megoldás születhet a jelenleg még modokkal orvosolt hiányosságokra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)