Hirdetés

Botokkal manipulálhatták a Diablo IV steames értékeléseit

|

Igen gyanús a dolog, amire egy szemfüles Reddit felhasználó hívta fel a figyelmet.

Hirdetés

Bár jelen pillanatban ingyen játszható a Diablo IV, sokan mostanra már teljesen elengedték a Blizzard idén júniusban megjelent kalandját. Legtöbben az 1.1.0-s frissítés után tették ezt, hiszen annak kis híján sikerült teljesen szétbarmolnia játékot. Noha ezt utólag már a Blizzard is beismerte, és az ezt követő tapasszal orvosolta is a problémákat, sajnos ez már édeskevésnek bizonyult, hiszen sikerült maradandó károkat okoznia.

Szóval így történt, hogy rengetegen igen keserű szájízzel hagyták ott a játékot, amit persze nem is tartottak magukban. A Diablo IV-nek már enélkül is igen komoly lepontozásokkal kellett megküzdenie a megjelenése óta, amin nyilván ez sem segített.

Hirdetés

Végül aztán az októberi steames megjelenés során szabadult el teljesen a pokol, ahol tényleg nem kegyelmeztek a játékosok, és keményen beintettek a Blizzardnak. Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy ezzel párhuzamosan egy ellenirányú, pozitív értékelési hullám is végbe mehetett a háttérben, ami azonban több szempontból is gyanúsnak tűnik.

Egy szemfüles Reddit felhasználó ugyanis felfedezett egy nagy adag, feltehetően bot fiókot, melyek mind pozitív értékeléssel illeték a játékot, ráadásul nagyon hasonló módokon. Az összes értékelés a "-blizzard" kommenttel lett ellátva, és ezeket a felhasználókat lecsekkolva néhol olyan játékban töltött óraszámokat figyelhetünk meg, amik egyszerűen nem lehetségesek - például 1600 óra az elmúlt két hétben.

Diablo 4 Steam reviews are being manipulated by bots to push the score up.
byu/nodlimax inDiablo

Van itt azért még pár dolog, amit érdemes lehet számításba venni az esettel kapcsolatban. Mint az kiderült, ezek az értékelések a steames kulcsok mentén születtek, ami azt jelenti, hogy az adott felhasználó vagy egy ilyennel aktiválta, vagy ajándékba kapta meg a játékot. Ráadásul jelen pillanatban is zajlik az őszi vásárral egybekötött Steam Awards, ahol a jelölésekkel, majd ezt követően az ezekhez kapcsolt értékeléseinkkel magasabb szintű kitűzőkre is szert tehetünk, így némileg  ezek is megdobhatták a pozitív értékelések számát.

Egy olyan magyarázat is felmerült még ezzel kapcsolatban, miszerint ezek a fiókok a Diablo IV-et kihasználva szeretnék kialakítani a hiteles és megbízható felhasználók képét, amiket aztán így szintén pontmanipulációra használhatnak fel a későbbiekben.

Persze ezek mind csak találgatások, így nem tudni pontosan, hogy mi állhat a dolgok hátterében. Jelen állás szerint a Diablo IV vegyes értékelésekkel rendelkezik a Steamen, amiknek per pillanat 66%-a pozitív.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)