Hirdetés

Bright Memory teszt - szép, mint a kilencvenes évek

|

Videón mind láttuk, milyen lesz majd a Bright Memory: Infinite, de ha játékmenet tekintetében csak azt kapjuk, amit elődje ad, a látványon kívül nem lesz miért szeretni.

Hirdetés

Amikor májusban a Microsoft bemutatta, milyen játékokra számíthatunk majd, ha piacra kerül az Xbox Series X, az egyik kiemelkedett a többi közül. A Bright Memory Infinite láttán éreztük azt, hogy ez valóban next-gen; a fények, az eső, a szélben suhanó levelek lenyűgözőek voltak a videóban. Ugyanakkor tudjuk, hogy mindezt egyetlen kínai fejlesztő hozta össze, ami egyfelől dícséretes, másrészt viszont aggodalomra ad okot, mert amit videón láttunk, azt általában 100 fős, szakértő fejlesztőkből álló csapatok szokták megalkotni évek kemény munkájával; ez az egész így túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. 

Az Infinite még jó ideig (várhatóan 2021-ig) nem lesz minden halandó által kipróbálható, viszont előzménye, a Bright Memory PC-re már március óta elérhető, Xbox konzolokra pedig november 10-én, a Series gépek debütálásának napján érkezett meg. Árát és méretét figyelembe véve eleve nem vártunk tőle sokat, de mint kiderült, még annál is kevesebbet ad valójában.

Hirdetés

40 percnyi WTF

Egy kicsit féltem a fejlesztőt és a kiadót a visszajelzésektől, amiket majd a magát átverve érző játékosoktól fognak kapni. Aki arra számít, hogy a Bright Memory megvásárlásával ízelítőt kap az Infinite által kínált élményből, csalódni fog, mert bár nem néz ki rosszul a játék, és gyönyörűen csillognak a vizes felületek, bátor dolog lenne next-gennek nevezni, főleg miután az első képsoroknál is megfigyelhető volt némi screen tearing. Bizonyos elemei átlagon felüliek, mások kifejezetten rondák, de összességében nem ez mutatja meg, hogyan kell a legtöbbet kihozni a Series konzolok lehetőségeiből, és hiányoznak belőle azok az effektek, amik majd az Infinite-et különlegessé teszik.

A játékmenet szintén egészen fapados. Részben a Doomot vagy a Painkillert idézi meg, zónáról zónára haladva kell mindenféle, szedett-vedett ocsmányságokkal vagy katonákkal megküzdenünk, és néha ügyességi-logikai feladványokat megoldanunk. A főszereplő, a bájos Shelia amellett, hogy egy gépfegyvert, egy sörétest és egy pisztolyt tart magánál, kaszabolhat egy lézernyalábokat lökő karddal is, szétrobbanthatja egy-egy ellenfelét egyetlen mozdulattal, vagy magához ránthatja őket.

Fontos, hogy folyamatosan mozogjunk, kitérjünk a támadások elől, de nekem sokszor még ez sem volt elég: vagy állandóan tárat kellett cserélnem, és azért haláloztam el, vagy leugrottam hátrálás közben egy szakadékba. Az ellenfelek meglehetősen bután működnek: ha nem térünk ki, csak szimplán oldalazunk, közel minden támadásuk talál, de van olyan is, aki lassan sétál felénk, de mi mindig gyorsabban tudunk mozogni, így sosem sebezhet meg minket.

Ne dőlj be

Az is egyértelmű, hogy ez egy PC-s játék portja, méghozzá olyannyira, hogy léptetés helyett kurzorral mozoghatunk a menükben (a skillek fejlesztésénél is, ami azért kellemetlen, mert közben nem áll le a játék, és ha véletlenül beléptünk, az X-re kell vinnünk a kurzort, mielőtt meghalnánk) a beállításoknál az egér és billentyűzet áthangolását említik, holott kontrollerrel játszunk, ugye, és a kurzorral "kattintgatva" nehéz megtalálni a tökéletes kameraérzékenységet. 

A Bright Memory lassabb tempóban, több elhalálozással is 45 perc alatt teljesíthető, és pusztán az motiválhatja a játékosokat az újrajátszásra, hogy még gyorsabban, netán magasabb pontszámmal érjenek a végére. Ez valójában egy fizetős demó (igaz, csak 2800 Ft-ba kerül), egy koncepció bemutatója, amiből aztán majd lehet, hogy az Infinite-tel valami tényleg érdekes és élvezetes lesz, de ebben a formájában, 2020-ban, egy új generációs konzolon nagyon kevés. Ennek tudatában álljatok neki, illetve azt is érdemes figyelembe venni, hogy ehhez nem jár majd ingyen az Infinite annak megjelenésekor, ellentétben a PC-s kiadással.

Bright Memory
A látvány nem rossz, de a játékmenet gyenge, és mindössze 40 percnyi szórakozást nyújt.
Ami tetszett
  • néhol egészen szép
  • a lövöldözés tud élvezetes lenni
Ami nem tetszett
  • iszonyúan rövid
  • félrevezető lehet azoknak, akik a Bright Memory: Infinite-re pörögtek rá
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)