Hirdetés

Brink - több, mint 2,5 millió eladott példány

|

Ha azt mondjuk, nem volt mindent elsöprő siker a Brink, akkor közel állunk a valósághoz. Azonban az adatokat elnézve mégis eléggé sikeresnek bizonyult.

Hirdetés

A fejlesztő stúdió igazgatója, Paul Wedgewood szerint a becslések szerint 2,5 millió példányt adtak el a játékból, amely így 120-140 millió körüli bevételt hozott - persze dollárban. 

"Azonban, ahogy az a független fejlesztőkkel lenni szokott, nem a miénk ez a bevétel, mivel nem mi adtuk ki a Brinket..." - tette hozzá a Splash Damage igazgatója - "Kiderült számunkra, hogy érdemes közvetlenül a felhasználók számára készítenünk a tartalmakat, így a rajongókkal biztosítva van a közvetlen kapcsolat is, Ezért létrehoztunk egy kiadói ágat, hogy ne vesszen el egy fillér sem abból, amit a Splash Damage csinál."

Erről a Gamasutrának adott interjúban beszélt a Brinket készítő stúdió feje, az interjú témája témája a WarChest leányvállalat létrejötte volt. Ez a cég ingyenesen játszható digitális címeket ad majd ki (A Rad Soldiers iOS-re már be is lett jelentve). Emellett a Splash Damage két, be nem jelentett AAA címen dolgozik jelenleg. Egyik cím PC-s, a másik konzolos. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)