Hirdetés

Bruckheimernek nem jött be a játszadozás

|

A filmipar egyik nagyágyúja, Jerry Bruckheimer pár évvel ezelőtt saját kiadót alapított, de a szakma nem való mindenkinek.

Hirdetés

Például neki sem. A többek között a CSI: A helyszínelők, a Perzsia Hercege: Az idő homokja, illetve a Karib Tenger Kalózai készítésénél is közreműködő filmipari zseni 2007-ben döntött úgy, hogy kipróbálja magát a videojátékok világában.

2009. folyamán megalapította a Jerry Bruckheimer Games-t, azóta nem is adtak magukról semmi hírt, a hallgatás pedig nem volt véletlen. Az első játékot három-öt éven belülre ígérték, és mire már esedékes lett volna, hogy be is mutassák, Bruckheimer valami mást eszelt ki. A három alapító tag közül ketten már régen leléptek: Jim Veevaert a Zyngánál kötött ki, Jay Cohen áprilisban döntött úgy, hogy más vizekre evez, így nem volt más hátra, minthogy egy illetékes hivatalosan is bejelentse: a cég a hétvégén beszüntette működését.

Többnyire valószínűleg adaptációkat gyártottak volna, azokból pedig az ,,átok" miatt elég nehéz megélni, úgyhogy nem sírunk megállíthatatlanul, de kíváncsiak lettünk volna, mit tudnak produkálni olyan személyek, akik közelebb nem is állhatnánk napjaink egyik legkiemelkedőbb produceréhez.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)