Hirdetés

Újra felmerült a Bulletstorm folytatásának lehetősége

|

Most, hogy a Switches verzió is érkezik, ismét felmerült a People Can Fly-os arcokban, hogy milyen jó is lenne majd egy folytatást csinálni. Persze nem ez az első költői sóhaj tőlük, vajon mennyire vehető komolyan?

Hirdetés

Az egyébként valóban szórakoztatóan erőszakos sci-fi lövölde hiába hozott kritikai sikereket 2011-ben, nem anyagilag túl sikeres vállalkozás: három platformon összesen alig 300 ezer példányt adtak el belőle az első hónapban. Később még maga Cliff Bleszinski is kritizálta a játék megjelenését övező marketingkampányt, nem volt egyedül a véleményével, nem egészen sikerült megértetni a közönséggel, hogy miről is van szó, miért jó móka a Bulletstorm.

Hirdetés

Azóta a lengyel People Can Fly fejlesztőcsapat kezében vannak már a jogok, akik folyamatosan ízlelgetik, hogy milyen is lenne egy folytatás. Most éppen a cég vezetője, Sebastian Wojciechowski jelentette ki az Eurogamernek, hogy nem engedték el ezt az álmot:

"Ahogy a remaster és a switches port is bizonyítja, mi vagyunk azok, akik még nem engedték el ezt a címet, szívünkben őrizzük. Szeretnénk neki egy második esélyt adni. Még nem tudjuk biztosan, hogy mit is jelenthet ez pontosan, de mivel miénk IP, és tudjuk, hogy vannak rajongói, szeretnénk majd kezdeni valamit vele."

Mindez nagyon jól hangzik, csak már nehéz olyan elemi erővel lelkesedni érte, mint amikor először hallottuk. 2017-ben például a Gearbox Publishing PR menedzsere, Vincent Slaven nyilatkozta azt a remaster kapcsán, hogy szeretnék felmérni a rajongók elkötelezettségét egy esetleges folytatás tervezése előtt. Most nyáron jön Switchre a Bulletstorm, érdekes módon megint arról beszélünk, hogy jöhet egy folytatás, ha jók az eladási számok. Én kicsit érzelmi zsarolós kommunikációnak érzem ezt, mert évek óta csak azt hallgatjuk, hogy majd milyen szép is lesz a széria utóélete, ha most kinyitja még egyszer mindenki a pénztárcát.

Egyébként a People Can Fly most az Outriders játékon dolgozik a Square Enix égisze alatt, tehát 2020 nyaráig szinte biztos, hogy nem vágnak bele egy olyan nagy projektbe, mint a Bulletstorm 2. Ti szeretnétek egyébként folytatást? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)