Hirdetés

Call of Duty: Black Ops II - látványos, de unalmas a Vengeance

|

Zombik hada esik cafatokra, belassítva félelmetes a túlélésért folytatott harc, de a közvélemény szerint a Call of Duty: Black Ops 2 Vengeance DLC nem éri meg az árát. Legalábbis újdonság, az nincs benne.

Hirdetés

Leírtuk már ezerszer, most sem lehet vitatni: az Activision tud hangulatot csinálni, van érzékük ahhoz, hogy elvarázsolják az embert.

Legutóbb a Call of Duty: Black Ops II legújabb DLC-jét Peter Stormare és J.B. Smoove promózta be szépen, most pedig az Always Running címet viselő előzetes mutatja be a zombis, bányászos, vadnyugati hangulatú játékmenetet, amely Buried néven került be az új kiegészítőbe.

Azzal együtt, hogy zseniális az előzetes, sajnos nem állíthatjuk azt, hogy a CoD: BO 2 Vengeance levette az embereket a lábáról. Nálunk Daev repült rá a kiegészítőre (egyelőre ő sem költ lovagéneket a nagyságáról), de a külföldi beszámolók szerint is az új pályák közepesek, a hangulat már kicsit megfáradt, nincs semmi újítás a megszokott pályacsomagon, zombis módon és a Ray Gun Mark II fegyveren kívül, ami a szokásos árért már nagyon kevés (illetve az árcédula irreális most is). Egyelőre csak Xbox Live-on érhető el a Vengeance 1200 MS pontért, hamarosan érkezik PlayStation 3-ra és PC-re is. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)