Hirdetés

Call of Duty: Ghosts Onslaught DLC teszt - horror, megszokás és ismétlés

|

Már velünk van a Call of Duty: Ghosts első kiegészítője, amely megpróbál új életet lehelni a sikerszéria legkevésbé sikeres részébe.

Hirdetés

Tavaly november 5-én eljött az a pillanat, amire a Call of Duty sorozat rosszakarói már évek óta várnak. Az új rész mind eladásaiban, mind pedig fogadtatásában messze elmaradt a korábbi epizódokétól, amitől sokan azt remélik, hogy valódi innovációra kényszeríti majd a fejlesztőket és a kiadót. Ez nem az Onslaughttal kezdődik.

A Microsoft jelenlegi generációs (vagy előző generációs?) gépére már meg is érkezett a Call of Duty: Ghosts első kiegészítője, az Onslaught, ami sajnos túlságosan is ismerős ahhoz, hogy bárki a szokásosnál magasabbra húzza tőle a szemöldökét. Az IW természetesen hozta a kötelezőt, sőt, volt pár jó ötlete is, de a kivitelezéssel nem nyűgözött le minket. Az egész élmény egyszerűen túl ismerős és bár a pályák izgalmasak, a Mike Myerses rész kifejezetten eredeti és a zombis alienes kampányban is van potenciál, mégis hiányérzetem volt a végére.

Az új, ami régi

A Bayview egy tengerparti városban játszódik, ahol kioszkok és különböző üzletek között zajlik harc és talán az egyetlen említésre méltó megoldása a város közepén átguruló kis villamosszerűség, amire felszállva lehet szórakozni egy kicsit, meg rá lehet pakolni egy turretet.. Ez jó móka volt egyszer, majd másodszorra is, de amikor harmadszorra szedett ki egy sniper, pont olyanná vált, mint bármelyik Call of Duty pálya.

A régi, ami új

A nagy visszatérőnk az Iginition, ami a Modern Warfare Scrapyard nevű mapjának egy újragondolt változata. Az „újragondolás” része lényegében annyiból áll, hogy a területen található kisebb rakétákkal terrorizálhatjuk az ellent, illetve egy Field Order teljesítésével egy nagyobbat is kilőhetünk, ami megöl mindenkit, aki a pálya alatti alagutakban mászkál. Van még egy percenként magától aktiválódó rakéta is, ami becsapódva a pályára, kinyírja a „rossz helyen, rossz időben lévő játékosokat". Engem mondjuk háromszor.

Az új, ami új

A Containment a mintapéldája annak, hogy miért is CoD-oznak több millióan a világon. Intelligens pályadizájn, amit ügyesen kihasználja a Ghosts részben rombolható környezetét is. Új utakat nyithatunk, korábbi játékokban elérhetetlen helyekre mászhatunk fel, és a taktikai harchoz még hozzátesz a pálya közepére ledobott radioaktív robbanófej, aminek a közelében nem működik a radarunk. Egy Field Orderrel ez is felrobbantható, ami kicsit átalakítja a pályát és helyreállítja a radarokat is. Itt éreztem a legerősebbnek az Onslaughtot és ezen a pályán is töltöttem a legtöbb időt.

Az új, ami régi, de azért új

Jó próbálkozás volt az IW részéről, hogy a nem hivatalos játékmódot megpróbált azzá tenni. A alapkoncepció szerint van egy Juggernaut Maniac, aki késsel rohangálva igyekszik kinyírni mindenki mást. Na, most a Jugger Mike Myers, aki egy kicsit gyorsabb, és kicsit gyilkosabb és valami megmagyarázhatatlan okból baltája van. Emitt az összehasonlítás.

A Fog nevű pályán egy ködös erdőben vagyunk, ahol az egyik játékos átváltozhat a Halloween-filmek beteg gyilkosává, Mike Myers-é. A horror műfaj rajongójaként sikerült átvergődnöm rajta, hogy kés helyett balta van a kezemben, viszont azon már nem, hogy ez körönként csak egyszer lehetséges, ráadásul a pálya elrendezése sem pakol eleget az élmény alá. Jó volt, ahogy felcsendült az eredeti filmzene, amikor Myers elindult és izgalmasak voltak a meccsek, de az egész egy kicsit túl kötött volt, a fejlesztők adhattak volna egy kicsivel több szabadságot a kezünkbe – mondjuk a meccsek testreszabásának lehetőségét.

Kihalás, első rész

A négy régi-új pályán felül az Onslaught elhozza az Extinction kampányának első epizódját. A sztori szempontjából ne számítsatok semmi különlegesre, aki látott már földönkívüliekkel súlyosbított sci-fi horrort, azt nem fogja összezavarni a játékmód. A Nightfallban megismerünk egy új láthatatlanul ugráló idegent, egy új bosst, kapunk egy idegenszmötyivel megtöltött fegyvert, és vannak kisebb meglepik is a pályán, de a lényeg igazából ugyanaz marad. Sajnos ez még mindig nem a Zombies. A történeti szál ellenére a játékmenet nem változik; fúrjuk az izéket, mintha nem lenne holnap.

Természetesen kaptunk egy-egy új fegyvert a multihoz és az Extinctionhöz is. A Maverick egy egészséges Assault Rifle és Sniper Rifle hibrid, amit a játékstílusunknak megfelelően használhatunk. A másikat az idegenek ellen kaptuk, a Venom-X egy alien-szmötyivel töltött fegyver, amire valami furcsa okból kifolyólag nem immúnisak a szörnyetegek.

Az Onslaught nagyrészt ragaszkodik a már jól bevált formulához és kisebb újításokkal igyekszik meggyőzni a játékosokat, hogy a Season Pass megéri, illetve, hogy a Call of Duty-ban még bőven van mit megmutatni. Kezdetnek megteszi, de 2014 végére valami nagyon durvát kell domborítaniuk, hogy mindezt el is higgyük.

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)