Azt, hogy a játék kampányáról mit gondolunk, külön tesztben írtuk meg, kattintsatok, ha kíváncsiak vagytok véleményükre az egyjátékos élményről.
A legnagyobb ajándék lenne a Call of Duty játékosainak, ha beigazolódna a pletyka, és az Activision valóban csak kétévente adna ki egy új részt, tovább támogatná a korábbiakat friss tartalmakkal, módokkal, nem kényszerítené az újdonságokra vágyókat arra, hogy egy teljesen új, más hangulatú, láthatóan más fejlesztőktől származó játékra térjenek át. Hiába kap egy-egy csapat három évet a munkavégzésre, hiába van az Infinity Wardnak, a Treyarchnak és a Sledgehammernek is többéves, ha nem évtizedes tapasztalata többjátékos FPS-ek fejlesztésében valahogy mindig úgy jelenik meg az aktuális CoD, hogy kisebb-nagyobb kényelmetlenségek rontják az élményt, és kell pár hónap, mire minden a helyére kerül.
Valami rejtélyes oknál fogva a Modern Warfare 2 többjátékos módjában is előfordulnak megdöbbentően amatőr hibák, hiányoznak közönségkedvenc módok, amiket a 2019-es játékban nagyon szerettünk, és bár összességében jó élményt ad, valahogy mégsem érezzük azt a kellemes melegséget, ami elődje kipróbálása után töltötte el harcban megfáradt testünket.
Lelőjük, megmentjük, elfoglaljuk
Annak, hogy másképp éljük meg az élményt, lehet az is az oka, hogy nem annyira látványos a váltás, mint a Black Ops 4 és a Modern Warfare között volt. Ezt követően érezhetően más élményt kínált a Black Ops Cold War és a Vanguard is, de közben meg mégsem annyira eltérőt, mint a 2018-as és a 2019-es játékok egymáshoz mérten.
Alapvetően pontosan ugyanazt a játékmenetet kapjuk, amit ennyi év után már jól ismerünk: pörgős meccseket vívhatunk közepesen szűk pályákon, viszonylag pontos fegyverekkel lövöldözve. A taktikázás ismét háttérbe szorul, nem kell annyira óvatosnak és megfontoltnak lennünk, mint a Modern Warfare-ben. Ezúttal sikerült végre eleve úgy belőni a TTK-t (az öléshez szükséges időt), hogy ne érezzük golyónyelőnek az ellenfeleket, de ne is hasaljanak el két találat után (meg mi se). Talán a sörétesek lehetnének még egy fokkal hatékonyabbak, de ezt úgyis finomhangolják a felhasználói visszajelzéseket számba véve.
A kilenc, jelenleg elérhető 6v6-os mód közül 7 kötelező visszatérő (TDM, FFA, Domination, SD, HQ, Kill Confirmed és Hardpoint), kettő pedig a Search & Destroy-jal sorolható egy kategóriába, mégis más, valamivel izgalmasabb. A Prisoner Rescue-ban a támadó csapatnak két túszt kell kiszabadítania, a védők meg ezt igyekeznek megakadályozni adott időn belül, a Knock Outban pedig az a csapat győz, amelyik likvidálni tudja a másik felet, vagy amelyiknél az idő lejártakor a pénzt tartalmazó táska van. Az elhullott társakat egyszer újra lehet éleszteni, egy eléggé csendes játékos a teljes csapatát felkaparhatja, és megfordíthatja az állást. Mindkettő izgalmas, mérsékelten taktikázós, kommunikáció nélkül is lehozható, de azért úgy az igazi, ha a csapat együtt harcol a közös célért - sajnos inkább jellemző, hogy mindenki a gyilkolásra megy, nem a feladatra fókuszál.
Hiányzik ugyanakkor a Gunfight, kidobták (vagy inkább nem hozták át a Vanguardból) az egyébként remek Patrolt és a Controlt, és valószínűleg csak engem zavar, de nincs Gun Game sem. Imádtam a Gunfight vanguardos megfelelőjét, a Champion Hillt is, frissítő volt valami más dinamikájú módot játszani, kár, hogy egyelőre nincs semmi hasonló, és nem is jelentették be, hogy jönne a közeljövőben.
A 6v6-os módokat játszhatjuk külső nézetből, amit feltehetően a Warzone 2.0 miatt készítettek el, de meglepő módon jól működik a szűkebb tereken játszódó összecsapásokban is - már amelyik pályán. A kényelmesnél többször fordult elő, hogy az ellenfelet már láttam és a célkeresztet is rajta tartottam, de valójában még a fal mögött voltam, és ugyan a játék jelezte egy apró x-szel, hogy hova fognak érkezni a lövedékeim, ezt az akció hevében nem volt könnyű észrevenni.
A bétához képest pozitív változás, hogy ha szemhez emeljük a fegyvert, csak akkor vált belső nézetre a játék, ha legalább 4x-es távcsövet használunk, ami kényelmesebbé teszi a módot. Nem hiszem, hogy sok játékos preferálná ezt a belső nézettel szemben, viszont egyelőre nem volt probléma a meccskeresés - ki tudja, még az is lehet, hogy a Fortnite-on edződött fiatalság sokáig életben tartja majd.
A tíz pálya többsége korrekt, egyszerű, könnyen kiismerhető, de kínálnak néhány eldugottabb járatot a trükkösebb játékosoknak. Kiemelkedik közülük a Zarqwa Hydroelectric, aminek víz alatti járatain közlekedve meglephetjük ellenfeleinket - nem mondanám, hogy ez a kedvencem, de az ötlet maga jó. Ugyanakkor a Santa Sena Border Crossing amilyen látványos, olyan rettenetes - robbanó autók között harcolhatunk szűk járatokban, mindenki rohangál mindenhol, a határátkelő felől érkezve alig látni, ha közelednek az ellenfelek, simán elmehetünk egymás mellett az autók takarásában. A Shipment féle mészárszék egyelőre nem kapott helyet a kínálatban, a Farm 18 a fejlesztők szerint a Shoot House unokaöccse, de ez nem igazán jött át (bár kétségtelenül jó pálya).
Kérdéses, hogy ennyi csatatér meddig lesz elegendő, de reméljük, sorra érkeznek majd az újabbak, amik adnak némi változatosságot.
Battlefield light
Játszhatunk két olyan módot is, amik lényegesen nagyobb területekre visznek minket, következésképp emelik a játékosszámot is. A visszatérő Ground War lényegében a Battlefieldek Conquest módját hozza el, de valamivel kevesebbet kell gyalogolnunk a pusztaságban (azért ez itt is tud idegőrlő lenni). Nem annyira kidolgozott, hogy a csalódott Battlefield-menekülteket átcsábítsa, és nem annyira pörgős, izgalmas, hogy ne érződjön CoD-idegennek - egy olyan játéksorozatnál, amiben a Shipment állandó visszatérő és örök közönségkedvenc, nem biztos, hogy a játéktér méretében kell nagyot mutatni. Nincsenek kasztok, és a helikopterek is inkább légi spawnbázisok szerepét töltik be. Az már mellékes, hogy a távolabbi ellenfelek mozgása darabos, és a textúrák sem mindig az igaziak - ez csak néhány a számtalan érthetetlen technikai probléma közül, amikre mindjárt kitérek.
A másik mód az Invasion, melynek létjogosultságát meg aztán tényleg nehéz megmagyarázni. A Ground Warban is látott nagy pályákon kell lényegében TDM-eznünk, úgy, hogy könnyen lelőhető, bénán viselkedő, emellett kevés pontot érő, de a meccs előrehaladtával egyre szívósabb gépi ellenfelek is folyamatosan érkeznek. XP-farmolásra nem rossz, de ezen is faraghattak volna még, hogy tényleg élvezetes legyen.
A felszerelésünk bütykölésének rendszerét megint átvariálták egy kicsit, most újra legfeljebb öt kiegészítőt szerelhetünk fegyvereinkre. Rengeteg van, és mindegyiket úgy kaparinthatjuk meg, hogy különböző stukkereket húzunk fel adott szintig: ha például valamiért a Cronen Mini Red Dotot szeretnénk, az FSS Hurricane-nel kell elérnünk a hármas szintet, a Gauge-9 Mono hangtompítót pedig akkor szerelhetjük gépfegyvereink valamelyikére, ha 17-ig húztuk a Kastov-74u-t. Egyes fegyverek is csak akkor válnak elérhetővé, ha másokkal eleget lövöldöztünk. Ez ösztönöz arra, hogy több lehetőséget is kipróbáljunk, és persze mindenki találhat magának kedvencet, de az is tény, hogy az első pillanattól fogva elérhető M4 még mindig verhetetlen, pláne megfelelően tuningolva. Némileg kalibrálhatjuk egyébként az egyes extrákat, érdemes ezzel is próbálkozni, ha úgy érezzük, valami nem elég jó.
A perkek szintén frissültek, csomagokat állíthatunk össze, amikbe beválogathatunk két, az elejétől fogva elérhető perket, illetve kettőt, ami a meccsek más-más pontján aktiválódik. A két elsődleges fegyver viselését engedélyező Overkill, a lábnyomokat mutató tracker, vagy a lőszerek gyűjtögetését lehetővé tevő Scavenger az alapok kategóriájába került, míg a killstreakek árát lejjebb nyomó Hardline, vagy a gyorsabb újratöltést és fegyverváltást biztosító Fast Hands a második, a piros pöttyünket a radarról elrejtő Ghost és a földre kerülés utáni feltápászkodást engedélyező Survivor a harmadik kategóriában van. Működik így is, orbitális változást nem hoz az átalakítás. Megjelent néhány új perk, köztük a Strong Armmal, amivel nem csak hogy messzebbre hajíthatjuk a robbanószereket, de láthatjuk azok repülési és lepattanási ívét is.
Izgalmas új felszereléseket a field upgrade-ek között találunk elsősorban, de egyébként egy csoda a Drill Charge is, ami falakon, plafonokon és padlókon képes átgránátozni, ügyesen kirobbantva az elfoglalandó területeken gubbasztó ellenfeleket. Az egyik érdekesebb újdonság a Tactical Camera, amiből kettőt vihetünk, és feltapaszthatjuk őket falakra, hogy kémlelhessük a terepet, kiszúrhassuk a sarkokban bújó campereket. A rendszer azt is jelzi, ha mozgást érzékel, anélkül, hogy meg kellene néznünk a kameraképet magát, ami a területfoglalós módokban, különösen a HQ-ban igen hasznos tud lenni. A Decoy szintén mókás, felfújható másokat helyezhetünk le, hogy megtréfáljuk az ellenfeleinket.
Killstreakek esetében nincs nagy meglepetés, hacsak az nem, hogy az égetnivaló, a mérkőzések ütemét megtörő Juggernaut visszatért, bár 15 kill vagy 1875 pont kell hozzá, aki meg annyit elér halál nélkül, meg is érdemli, hogy gyűlöljék. Az mindenképp dicséretes, hogy eldönthetjük, ölésekkel vagy elért pontokkal oldhassuk-e fel a killstreakeket.
Zombik, ahogy azt vártuk, megint nincsenek, de van három kooperatív küldetés. A Spec Ops missziókban Laswell megbízásából egy barátunkkal együtt vethetjük bele magunkat válogatott kalandokba. A Low Profile küldetésben a lopakodásé a főszerep (azért egy juggernautot csak beraktak), három épületbe kell bejutnunk és onnan radioaktív tárgyakat megszereznünk, a Denied Areában egy óriási területen négy SAM löveg elpusztítása a feladatunk némi autózással vegyítve, a Defender: Mt. Zayában pedig egy bázist kell megvédenünk ellenfelek hullámait visszaverve. Ha hatékonyan kommunikálunk és elég ügyesek vagyunk, mindegyik jó móka, de a gépi ellenfelek itt sem különösebben okosak, nem jelentenek nagy veszélyt. A Spec Ops missziók összetételüket tekintve egyszerűbbek, mint a zombis küldetések, de ez nem feltétlenül baj.
Semmi baj, ez az első játékuk, majd belejönnek
Összességében a Modern Warfare 2 többjátékos élménye korrekt - élvezetes benne a lövöldözés, rendben vannak a pályák, a látvány is kielégítő. Jelen pillanatban azonban még van mit faragni rajta, mivel olyan hibák is előfordulnak, hogy az elhullott játékosok teste nem esik a földre, hanem guggolva vagy állva marad, esetleg beragad valamilyen animációba, ami nyilván meglehetősen zavaró tud lenni.
Vegyes érzéseink vannak a streaming szolgáltatásokat idéző menürendszerrel kapcsolatban is, amire azt még csak-csak ráfoghatjuk, hogy mutatós, de azt, hogy intuitív a használata, vagy egyáltalán hogy átlátható, csak fogainkat összeszorítva, ujjainkat összekulcsolva jelentenénk ki. Nincs még barakk sem, nem láthatjuk, hány órát töltöttünk el a játékban, csak azt, hogy hanyadik szinten vagyunk, és mit oldottunk fel ezáltal. Olyan esszenciális, a fejlesztőknek komoly kihívást valószínűleg nem okozó dolgok hiányoznak vagy nem működnek jól, amik évek óta minden CoD-ban megtalálhatók voltak, probléma nélkül használhattuk őket.
A felszínen persze ez megint egy Call of Duty, amit hibái ellenére is lehet élvezni, és csak remélni tudjuk, hogy az Infinity Ward a következő hetekben, hónapokban mind a problémák javítására, mind az új tartalmakra elegendő figyelmet fordít.
