Hirdetés

Call of Duty: Modern Warfare - itt az első előzetes, visszatér Price

|

Bemutatkozott a 2019-es Call of Duty, és elég kemény lesz.

Hirdetés

Abban kiegyezhetünk, hogy ha rangsorolni akarnánk a széria részeit, a Call of Duty 4: Modern Warfare-nek a dobogón lenne a helye (és a folytatása, az MW2 is előkelő pozíciót érdemelne). Ezért örülünk, hogy újra a modern hadviselés kerül középpontba, és egyben egy nagyon picit aggódunk is, mert nem folytatást, hanem félig-meddig rebootot kapunk.

Hirdetés

Lesz benne rendes, klasszikus kampány megható és megbotránkoztató pillanatokkal (az egyik jelenetben például gyerekkatonát irányítunk, egy másikban azt nézhetjük, ahogy terroristának vélt egyéneket lövöldöznek le a terrorelhárítók civilek között), mi több: ez áll az egész játék középpontjában, amit nagyon jó hallani, reméljük, a játékidőre sem fogunk panaszkodni. Elit katonákat irányítva hatolhatunk majd be helyekre Európa-szerte és a Közel-Keleten. Klasszikus, kompetitív módokat természetesen újra kapunk, illetve részt vehetünk pajtásokkal együtt kooperatívan, különleges bevetésekben. Zombis módról egyelőre nem esett szó, viszont azt bejelentették, hogy nem készülnek semmilyen season pass-szel, minden extra tartalmat ingyen kínálnak. Sőt, annyira nem akarják feldarabolni a közönséget, hogy dolgoznak a cross-play-en, azaz hogy platformtól függetlenül mindenki együtt játszhasson, PC-sek és konzolosok együtt.

A videóban magát a játékot látjuk, amint PS4 Pro-n fut, és nem egy CGI-s rendert. A motort alaposan átdolgozták, ennek köszönhető, hogy sokat javul a látvány. Piszok jól néz ki, nézzétek csak:

PC-re (a Battle.neten), PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelenik meg október 25-én.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)