Hirdetés

Call of Duty: World at War - Részben elrajtolt multiplayer béta

|

Azért csak részben, mert a PC-s érdeklődők még várakozásra kényszerülnek, ami az ígéretek szerint nem nyúlik hosszúra.

Hirdetés

A majd' minden platformra megjelenő Call of Duty: World at War többszereplős bétája csupán az X360-as és a PC-s felhasználókra korlátozódik. Míg az utóbbi csoportosulás pecázással üti el az időt, addig a boxosok már a részvétel jogáért tülekedhetnek. Ennek több módja is akad, például az Államokban, vagy Kanadában besétálnak valameyik GameStop üzletbe és ott előrendelik a játékot. Lustábbaknak ill. élelmesebbeknek az előrendelés online formája javallott. A harmadik megoldás igényli a legkisebb anyagi befektetést és hordozza magában a legmagasabb kockázatot egyszerre. Regisztrálni kell, mégpedig ITT, és közben ajánlott minden általatok ismert túlvilági hatalomhoz imádkozni (emberáldozat is megengedett), ugyanis ebben a formában csak korlátozott mennyiségű kulcsot osztanak ki.

worldatwar_081013143727.jpg


A szerencsés bétázók az amerikai tengerészgyalogosok, a Wehrmacht katonái, a japán császári sereg, vagy a Vöröshadsereg frakciói közül választhatnak. Három térképen merülhetnek el a Team Death Match, a Free-For-All, a Capture the Flag és a War játékmódok valamelyikében.
Castle: Egy ősi japán kastély területén szorulnak nappal védekezésre a japánok a támadó amerikaiakkal szemben.
Makin: Éjszakai harc a már korábban említett két fél között a Makin korallzátonynál található helyörség birtoklásáért.
Roundhouse: Német-szovjet vita alakul ki egy szétlőtt vasúti depó miatt. Itt már tankok is megjelennek a gyalogság mellett. A harc ismételten nappali fényviszonyok mellett zajlik.
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)