Hirdetés

Call of Duty: WWII - ez lesz kipróbálható a bétában

|

Augusztus végén, szeptember elején lehetőségünk nyílik majd kipróbálni a Call of Duty WWII több módját, a játék legalább három pályáján.

Hirdetés

Idén nem lesz olyan kiélezett a verseny a legjobb multis FPS címéért, mint tavaly volt; az Activision gyakorlatilag magával száll harcba, úgy meg nem nehéz nyerni. Szeptember elején és októberben a Destiny 2-vel, november elején pedig a Call of Duty: WWII-vel bővül majd a kínálat, talán a nemrég megjelent LawBreakers lehet még kihívó, de az nem indult nagyon jól, és más közönségnek szól, mint az említett kettő. 

Hirdetés

A kiadó megpróbálja visszaterelni a Call of Duty sorozatot a helyes irányba, hogy továbbra is ugyanaz a kifogyhatatlan pénzfa maradjon, ami korábban volt. A Call of Duty: WWII segítségével ez sikerülhet; a második világháborús téma már most sokaknál nyerő, de az, hogy a játékmenet is betalál-e, leghamarabb az előrendelők számára tartott béta során derülhet ki. 

Ennek keretében a játékosok a jól ismert Team Deathmatch, Domination és Hardpoint módok mellett kipróbálhatják a vadonatúj Wart is. Legalább három helyszínre ellátogathatunk (Pointe Du Hoc, Ardenes, Gibraltar), de a megfogalmazásból sejthető, hogy lesz ennél több is a béta alatt. A PS4-es játékosok augusztus 25-28., valamint szeptember 1-4. között szállhatnak be, míg az Xbox One-osok csak az utóbbi intervallumban játszhatnak. A PC-sek kimaradnak.

A játék november 3-án jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)