Hirdetés

A Sledgehammer szívesen csinált volna újabb sci-fi Call of Dutyt

|

Ugyan a Sledgehammer 2014-ben még nagy lelkesedéssel kezdett volna bele egy újabb futurisztikus Call of Duty fejlesztésébe, de az Activision ezt nem hagyta.

Hirdetés

A játékosszám és a kezdeti eladások egyértelműen azt bizonyítják, hogy kifizetődött az Activision döntése, miszerint a Call of Duty: WWII elkészítésével visszatértek a történelmi témákhoz. Ennek kapcsán ráadásul kiderült egy interjúból, hogy előrelátóbbak voltak, mint azt a rajongók gondolták.

Hirdetés

A Sledgehammer csapatával 2014-ben, első CoD játékuk, az Advanced Warfare megjelenése után kezdett tárgyalni a kiadó. Erről mesélt egy interjúban az Activision vezérigazgatója, Eric Hirschberg, aki elárulta, az előző résznél jobb kritikai fogadtatás után a fejlesztők szívesen maradtak volna a közeli jövőben.

"A Sledgehammer meg szerette volna csinálni az Advanced Warfare 2-t"

- emlékezett vissza a kiadó feje.

És ugyan sokan úgy gondolták, a cégnél senki nem gondolt rá, hogy a rajongóknak idővel elegük lesz a jetpackekből és a kiborg katonákból, ekkor már sejtették, hogy a betervezett Black Ops III és az Infinite Warfare elég jövőbeli kütyüt tartogat egy időre a sorozatnak. Ezért döntöttek úgy, hogy a Sledgehammer következő feladata a Call of Duty WWII lesz. Az interjúban ugyan semmilyen utalást nem tett, Hirschberg kellő titokzatossággal nyilatkozott a Call of Duty jövőjéről és a sorozattal kapcsolatos kihívásokról is.

"A hároméves fejlesztési ciklus azt is jelenti, hogy három évet a jövőbe kell látnunk, ez pedig nem egyszerű. (...) Vannak olyan alsorozataink, amik már bizonyítottak, olyan korszakok és területek, amik sok változatosságra adnak nekünk lehetőséget."

Mit gondoltok, merre megy az elkövetkezendő években a CoD?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)