Hirdetés

Call of Duty: WWII – The War Machine teszt - beindul a háborús gépezet

|

Tetszik, vagy sem, az utóbbi évek egyik legjobb Call of Duty játéka tovább bővül.

Válogass több, mint 400 akciós játék közül! Hirdetés

Lehetne azon vitatkozni, hogy mennyire etikus 15 dollárt kérni négy multiplayer pályáért és a zombikaland folytatásáért, de ez pusztán szócséplés lenne. Végső soron a játékosoké az utolsó szó, ők pedig 2012, vagyis a Call of Duty: Black Ops II óta bizalmat szavaztak az 50 dolláros (kb. 13 ezer forintos) térképcsomagoknak.

Hirdetés

Egyiptomi kaland

A második DLC-pakk nem fog túl nagy meglepetést okozni; vannak benne kifejezetten jó részek, tisztességgel összerakták, de nem szabad tőle csodát várni. A hagyományos multiplayer pályák mellé három térkép került, így összesen 16 közül választhatunk (17 abban az esetben, ha megvettük a Season Passt). Tavaly novemberben az új CoD egyik legnagyobb hibája az volt, hogy bántóan kevés, mindössze kilenc map rotálódott. Úgy gondolom, hogy ezt a hibát orvosolták, most már elegendő térkép közül sorsolhat a gép, egyre kisebb az esélye, hogy megunjuk valamelyiket.

Az új csomagból egyértelműen a csodaszép egyiptom emelkedik ki, talán az egyik leglátványosabb pálya az egész játékban. Kifejezetten jó harcolni rajta, a szűk járatokat jól be lehet védeni, de a számos oldalsó járat lehetővé teszi, hogy az ellenség hátába tudjunk kerülni. A V2-es map tulajdonképpen egy nagy hatótávolságú rakétakilövő, amit mindkét fél igyekszik elfoglalni. A harmadik helyszín a híres-hírhedt Dunkerque (Dunkirk néven), ahol a németek majdnem a tengerbe szorították a brit expedíciós hadsereget. Korrekt és okos pályatervezés jellemzi mindhárom térképet, az idő és a játékosok majd eldöntik, melyikből válik klasszikus; én az egyiptomira fogadnék.

Szicíliai rajtaütés

Új küldetést kapott az egyik legnépszerűbb játékmód, a War (most már itt is öt különböző misszió váltakozik) is, az Operation Husky hadművelet keretében Szicíliában kell helytállnunk mindkét oldalon. A missziót három részre osztották: az elsőben három fontos információt kell megvédenünk, illetve megszereznünk. A következő fázisban a megszerzett információkat kell rádión továbbítanunk az illetékeseknek, illetve a másik oldalon ezt kell megakadályoznunk. A küldetés harmadik harmadában egy izgalmas légi harcban kell legyőznünk az ellenfelet. Nagy kár, hogy ezt az utolsó részt eléggé elszabták: túlságosan szűkre vették a játékteret, menet közben folyton kirepülünk a játékzónából, és mire visszafordulunk, a légvédelmi ütegek zárótüze már szitává is lyuggatta a gépünket. Jó lenne, ha egy patchben javítanák ezt a részt, kár lenne egy ilyen jól felépített missziót tönkretenni egy frusztráló légi csatával.

A zombik már Berlinben vannak

Elérkeztünk a The War Machine utolsó felvonásához, a zombikalandhoz. Az előző rész végén reménykedtem benne, hogy utunk következő állomása Egyiptom lesz, ahol múmiákkal és életre kelt csontvázakkal fogunk megküzdeni, de sajnos be kell érnünk a porig bombázott Berlin alagútrendszereivel és utcáival. Új közelharci fegyverek, egy új zombitípus, egy új szuperfegyver és számtalan tennivaló vár ránk ebben a fejezetben, garantáltan nem fogunk unatkozni most sem.

Összességében elmondható, hogy korrekt DLC-csomag a The War Machine. Annak, aki szereti a második világháborús Call of Dutyt, és szeretné a teljes élményt átélni, mindenképpen érdemes beszereznie.

Call of Duty: WWII – The War Machine

Változatlanul változatos
PRO
  • egyiptomi pálya
  • zombikaland folytatása
  • War játékmód
Kontra
  • apró repülhető tér
  • két középszerű MP-pálya
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)