Hirdetés

Védessünk le szavakat és pereljünk be mindenkit!

|

A cukormázas Candy Crush Saga mögött álló King stúdió újabb célpontot nézett ki magának, ezúttal a The Banner Saga alkotóit vádolja jogsértéssel.

Hirdetés

Nem is olyan rég számoltunk be arról, hogy a King nevű vállalat napi közel félmillió dollár bevételt termelő pénznyomdája, a Candy Crush Saga révén számottevő szereplője lett a mobilalkalmazások piacának. Sajnos azonban a sikertől megrészegült tulajdonosok nem érték be a ropogós zöldhasúakkal, hanem olyan megkérdőjelezhető húzásokkal élt, mint például a 'candy' szó márkanévként való bejegyeztetése. Az, hogy az Amerikai Szabadalmi és Védjegyhivatal különösebb hezitálás nélkül elfogadta a kérvényt többek között videojátékok, oktatás, ruházati termékek és fejhallgatók vonatkozásában, meglehetősen abszurd, hiszen a köznyelvben használt, nem a King által megalkotott szóról beszélünk. Vajon mit szól majd ehhez a 2003 óta fülesekben utazó Skullcandy?

A király - hogy stílszerű legyek - azonnal élni próbált újsütetű hatalmával, és sorra szólította fel a nevükben a candy szócskát is tartalmazó játékok fejlesztőit alkalmazásuk eltávolítására, holott a sajtónak még úgy nyilatkozott a cég képviselője, hogy rendkívüli óvatosan járnak majd el, és csupán indokolt esetben élnek jogukkal. Azonban nem csak az All Candy Casino Slots app fejlesztője kapott felszólítást, hanem most már a The Banner Sagával debütált Stoic Games is. A hivatal elé terjesztett indoklás pedig a pofátlanság netovábbja, hiszen a 'candy'-vel ellentétben a 'saga' szót nem védette le a cég.

"A The Banner Saga márka összezavaróan és megtévesztően hasonlatos a másik fél által korábban használt Saga márkákhoz. A The Banner Saga márka használata, és bejegyeztetése a kérelmező által valószínűleg zavart okozhat, a vásárlók és a potenciális vásárlók szándékos, vagy szándékolatlan megtévesztéshez vezethet, s ezáltal kárt okoz a másik félnek."

Az eset egyúttal arra is rámutat, hogy az illetékes hivatal nem megfelelő körültekintéssel látja el feladatát, és aki egy kicsit is élelmes, teljesen törvényesen használhatja ki a jogrendszer hibáit, fordíthatja azokat a maga előnyére, és okozhat súlyos károkat másoknak. Pedig az ember azt hinné, hogy a Tim 'Edge' Langdell-féle patkányoknál már nincs lejjebb...

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)