Hirdetés

Elvileg van még egy be nem jelentett Resident Evil a Capcom tarsolyában

|

Ismét ütős hónapok elé nézhet a japán stúdió, ugyanis több nagy játékot is kaphatunk tőle jövő év elejéig.

Hirdetés

Összességében elmondható, hogy kiváló évet zárt tavaly a Capcom, hiszen olyan közkedvelt címekkel lepte meg a játékosokat, mint a Resident Evil 2 remake vagy a Devil May Cry 5, és még egy kiegészítőt is leszállított a Monster Hunter: World mellé. A srácok pedig nem pihennek, a közeljövőben is folytatni szeretnék ezt a tendenciát.

Hirdetés

A YouTube-on folytatott tevékenysége mellett belsős játékipari információkkal is foglalkozik AestheticGamer, másik nevén Dusk Golem. Hozott is nemrég néhány érdekes részletet, ugyanis azt állította a Twitteren, hogy nagyon lenyűgöző lesz a Capcom 2020-as pénzügyi éve, ami 2021. március 31-ig tart. Állítása szerint ebben az időszakban négy nagy játékot is fogunk kapni a stúdiótól, illetve akad még egy ötödik, egyelőre titokban tartott cím is, ami viszont némileg kisebb volumenű lesz.

A nagy címek között elméletileg két Resident Evil is található, ráadásul AestheticGamer szerint az egyik egy olyan játék, amit még be sem jelentett a Capcom, ugyanis a stúdió egy bevételi forrásként kezeli a Resident Evil 3 remake-et és a vele együtt debütáló Resistance-et. Ez pedig akár azt is jelentheti, hogy hamarosan valódi folytatást kap a legendás horrorsorozat. Korábban napvilágot látott információk alapján ez nem is annyira elképzelhetetlen.

Szerintetek mi mindent fogunk kapni a Capcomtól az elkövetkezendő hónapokban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)