Hirdetés

A Capcom szerint a motorjuk készen áll a következő generációra

|

A japán stúdió saját bevallása szerint már készen áll a PlayStation 5 és a következő Xbox fogadására.

Hirdetés

A konzolgeneráció váltásnál a fejlesztők egyik legnagyobb kihívása az új motor lefejlesztése és betanulása. Úgy néz ki, hogy legalább ezzel nem kell majd bajlódnia a Capcomnak, mivel az RE Engine-t minden gond nélkül fel tudják készíteni a jövőre.

Hirdetés

Egy közelmúltbeli bevételi jelentésben beszéltek a motorról, és az RE Engine erősségeiről:

"Azok a játékok, melyeket az RE Engine segítségével építettünk fel mind kritikai sikerek lettek, és a motort az alapjaitól úgy építettük fel, hogy azt fel lehessen készíteni a következő generációs játékfejlesztésre is. Az RE Engine egy komoly erősségünk, amit a jövőben is ki fogunk használni."

Tekintettel arra, hogy a Capcom szoros együttműködést folytat a Microsofttal, nem nehéz elképzelni, hogy ők már egy ideje képben vannak az új konzolok kapcsán.

Kicsit számítunk rá, hogy a Microsoft és a Sony bemutatják vagy legalább megemlítik a következő konzolgenerációt a júniusi E3 alatt, és talán a Capcom jövőképéről is többet tudhatunk majd hamarosan.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)