Hirdetés

CD Projekt RED: "a kalózok csak félreértett fogyasztók"

|

A The Witcher 3 fejlesztői most meglepő kijelentéssel osztják majd meg a közvéleményt. Persze, hogy a kalózkodásról lesz szó.

Hirdetés

Jót és rosszat is hallhattunk már a The Witcher sorozatról elhíresült lengyel fejlesztőcégről, a CD Projekt RED-ről, bár jót talán többet, ezt majd ti eldöntitek. Kezdjük is az elejétől:

A CD Projekt RED sok éven keresztül ellenezte DRM technológiát, mert szerintük sok fejfájást okoz a legális vásárlóknak, miközben amúgy is órák vagy napok alatt feltörik és kiadják belőle a cracket. Ám 2011-ben, amikor a The Witcher 2-t körülbelül 4,5-5 milliószor töltötték le illegálisan – és ez idő alatt 1 milliót adtak el -, akkor már egy kicsit kezdett kiborulni a bili.

Ekkor egy olyan levélíró kampányba kezdett a fejlesztőcég, melyben a beazonosított kalózok e-mailt kaptak azzal szöveggel, hogy vagy kifizeti az illető a játék árát vagy perbe fogják. Na ekkor már a közösség emelte fel a hangját, még olyanok is kiálltak a kalózok mellett, akik egyébként megvették a játékot. Úgy gondolták, hogy CD Projekt RED önmagának mondott ellent azzal, hogy míg az egyik oldalon a DRM védelmet használó játékok fejlesztőit kapzsinak nevezik, amivel kihasználják a játékosokat, a másik oldalon viszont ők maguk küldözgetnek fenyegető e-maileket. Hamar be is látta a cég, hogy ez nem volt valami szép lépés tőlük, bár tartották ahhoz magukat, hogy a követeléseik jogosak voltak.

Azt azért hozzá kell tegyük a védelmükben, hogy a CD Projekt RED fennállása óta híres arról, hogy sokáig támogatják egykori játékaikat és odaadóan dolgoznak azért, hogy kielégítsék a játékosok meglehetősen nagy igényeit. Egy hónapja például az egyik Witcher 3 fejlesztő teljesen felülírta a The Witcher 2 harcrendszerét, amivel sokkal kiegyensúlyozottabb lett a harc.

El is érkeztünk a jelenbe, ahol azt kell tapasztalnunk, hogy a CD Projekt RED újra taktikát változtat. A cég igazgatója, Konrad Tomaszkiewicz a következőket mondta: "Szerintünk a kalózok csak félreértett fogyasztók. Ezért próbáljuk meg több irányból is megközelíteni a játékosokat, hogy kiderítsük, mi az, ami mozgatja őket. Úgy döntöttünk, hogy a bizalomra és a megértésre alapozunk a jövőben – te megveszed a játékainkat, minket pedig onnantól nem fog érdekelni, hogy mi történik vele. Te odaadod nekünk a pénzed, mi pedig minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy egy olyan terméket adjunk a kezedbe, amiért szívesen fizetsz. még ha korábban ingyen szerezted meg. Őszintének lenni kifizetődő."

Tomaszkiewicz továbbá megnyugtatott bennünket arról, hogy számíthatunk erre az üzleti modellre a PlayStation 4 esetében is, mert mint ahogy tudjuk, a PS4-en kölcsönadhatjuk majd játékainkat és a fejlesztők sincsenek DRM használatára kényszerítve.

A használt játék eladásokra – amelyek ugyebár jelentős bevételtől fosztják meg a fejlesztőcégeket – a következőket reagálta Konrad, aki nem aggódik: "Mi olyan játékokat készítünk, amelyeket nem akarsz eladni. Mindenkinek van egy kedvenc játéksorozata, filmje vagy könyvei, amit szeret a polcain látni, néha elővenni, nézegetni, olvasgatni, amire büszke lehet. Keményen dolgozunk azért, hogy a The Witcher 3 is egy ilyen játék legyen."

Úgy néz ki, hogy Konrad csapata jó úton is halad efelé. A játék 35x nagyobb lesz, mint a The Witcher 2 és erősen rágyúrnak az újrajátszhatóságra is. Konrad szerint az első végigjátszás alatt lehetetlen lesz mindent felfedezni, ráadásul ott vannak még játszható epilógusok is, amikből szintén lesz egy pár.

Reméljük betartják a srácok az ígéretüket és tényleg egy polcon maradós darab lesz a The Witcher 3. Ha pedig mégsem, nyugodtan túladhatunk rajta.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)