Hirdetés

A Surgeon Simulator készítőihez igazolt a Portal írója

|

Chet Faliszek, aki tavasszal hagyta el a Valve kötelékét, nemrég bejelentette, hogy mostantól a Bossa Studios kötelékét erősíti, ráadásul az első projektje is nagyon izgalmasnak tűnik.

Hirdetés

Miután a Valve már évek óta nem ad ki sztoriközpontú játékot, az utóbbi időszakban több, korai sikereikben közreműködő író is úgy döntött, más munkahely után néz. Chet Faliszek májusban jelentette be távozását, de csak most derült ki, hol folytatja a mindkét Portal és Left 4 Dead játékon, illetve a két Half-Life 2 epizódon is dolgozó szakember.

Hirdetés

Twitter-profilján osztotta meg nemrég, hogy a Bossa Studioshoz igazol, akik ugyan olyan, kevésbé komoly játékokkal szereztek maguknak hírnevet, mint a Surgeon Simulator vagy az I Am Bread, úgy tűnik, a jövőben ezeknél komplexebb játékötletekkel is megpróbálkoznak. Faliszek projektje legalábbis kifejezetten újítónak tűnik.

"Izgatott vagyok, hogy a Bossa Studioshoz csatlakozom, hogy egy még be nem jelentett PC-s kooperatív akciójátékot rendezzek, ami a mesterséges intelligencia segítségével valami újat szeretne mutatni a történetmesélés tekintetében"

- írta.

Ez alapján egyébként nem kizárt, hogy egy, a Left 4 Dead MI rendezőjéhez hasonló technológiával kísérleteznek majd, de a bejelentéskor nyilván többet elárulnak majd erről is. Annyit egyébként tudunk, hogy ez nem egy VR-játék lesz, de a Bossánál dolgoznak a virtuális valósággal is.

Szerintetek jó helyre került az író?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)