Hirdetés

Chivalry 2 teszt - csak egy karcolás!

|

A Torn Banner visszatért ahhoz, amihez a legjobban ért, így a Chivalry 2-ben megint a középkorban kaszabolhatunk kedvünkre.

Hirdetés

Lenyűgöző érzelmi hullámvasútnak találom a torontói Torn Banner Studios történetét. A csapat először Half-Life 2 modként valósította meg még 2007-ben a belsőnézetes lovagkori csaták ötletét, majd igazi indie sikertörténet lett a Chivalry: Medieval Warfare néven kiadott önálló játék, ami öt évvel később erre építkezve megjelent. Számomra abszolút logikus volt az az irány is, amit a folytatásnak választottak: a Mirage: Arcane Warfare a kritikai és kereskedelmi sikert nyújtó első rész jól működő alapjaira újabb rétegként mágikus képességeket, egzotikus karakterosztályokat és már-már Az Ezeregyéjszaka meséit idéző látványvilágot húzott.

A szélesebb közönségnél viszont egyáltalán nem talált be a koncepció és a játékosbázis gyakorlatilag soha nem érte el azt a tömeget, ami egy multiplayer játék életben maradásához szükséges lett volna, és nem egész egy évvel a megjelenése után le is vették Steamről.

Hirdetés

Teljesen jogos volt a kérdés, hogy merre halad tovább a csapat egy ekkora bukás után, de a kanadai virtuális kardforgatókat nem kellett félteni: behoztak egy kiadót, hogy ne egyedül vállalják a pénzügyi kockázatot, és folytatást készítettek legsikeresebb projektjüknek, így született meg a Chivalry 2. A lovagi erények pedig köszönik szépen, ismét élnek és virulnak a virtuális csatatereken.

Megint apród vagyok

A kukában landoltak tehát a varázslatok és a Chivalry 2-vel a készítők visszatértek az alapokhoz, némileg kibővítve és átdolgozva a lovagkori harcokat. Ennek alapjaiba már az új oktatómód is rendkívül hatásosan vezet be. Amellett, hogy a fejlesztők elmagyarázzák a közelharc egyes mechanikáit, mint az ellentámadásokat, a blokkolást és sok mást (gyakran konkrét számadatokkal kiegészítve például, meddig tart egy hatás), abba is bevezetik az első csatájukra készülő bakákat, hogy miként alakulhat egy párbaj menete, hogyan szerezhetjük meg a kezdeményezést és fordíthatjuk előnyünkre a különböző rendszereket. Emellett szerencsére a készítők is sejtették, hogy egy magyarázat nem lesz elég a legtöbb játékosnak, ezért a meccsek közben is gyakran kapunk tippeket, hogy milyen trükkökkel lehetünk ügyesebb kardforgatók.

A konkrét változások nyomán például könnyebben blokkolhatjuk a  felénk érkező támadásokat, viszont a korábbinál több eszközünk van, hogy megpróbáljuk feltörni aktuális ellenfelünk védelmét. Már ha lesz esélyünk fair, egy az egy elleni küzdelemben összemérni a tudásunkat bárkivel, a sorozat hagyományaihoz hűen ugyanis mind a free-for-all csatákban, mind a két csapatot egymás ellen eresztő pályákon jó eséllyel ugranak többen ugyanarra a játékosra, a túlerő segítségével behúzva egy-egy könnyebb killt (bár meglepő módon a mindenki mindenki elleni bulikban gyakrabban bonyolódtam tényleges párbajokba).

Elődjéhez képest a Chivalry 2 némileg egységesítette a négy karakterosztály alapvető képességeit, így például az első részben kizárólag a man-at-arms kaszt számára elérhető kitérő manővereket már mindenki bevetheti, illetve mivel a normál fegyverekkel is nagyon hasonlóan védekezhetünk, mint egy pajzzsal, ezek sem képviselnek a pajzs nélküli játéktól teljesen eltérő játékstílust. A változatosságot az egyes karaktertípusok számára elérhető extra képességek szolgáltatják, amit az Overwatch ultimate skilljeihez hasonlóan tölthetünk fel. Ezek egyfelől csapatmunkára ösztönöznek, másrészről az objektívák körüli harcban is segíthetnek: amellett például, hogy több képesség a csapattársaink gyógyítására irányul, letehetünk extra védműveket, ezzel szűkítve a támadók számára megnyílt területeket, vagy gyújtóbombával oszlathatjuk az egy helyen tömörülő ellenfeleket.

A Torn Banner tehát minden eszközt megad, hogy taktikus csörtékben vegyünk részt, és tényleges csapatjátékosként próbáljuk kiharcolni csapatunk győzelmét, más kérdés, hogy az akár hatvannégy fős összecsapások hajlamosak káoszba fulladni (de ez nem újdonság a Chivalry esetében, mindig is ilyennek szerettük). Emiatt gyakran kaptam magam azon, hogy az izgalomtól én is dőltem törzsből abba az irányba, amerre a játékbeli pengém lendült, vagy hangosan feljajdultam, ha véletlen egy csapattársamat vágtam hátba.

Lovagregény

A harcrendszer részletes kidolgozása mellett az alkotók emlékezetes atmoszféra megteremtésével szeretnék sokáig velünk maradó élménnyé tenni a Chivaly 2-t, aminek érdekes módon egy komoly és egy teljesen komolytalan ága is van. Röviden meg kell jegyeznem, hogy az Unreal Engine 4-gyel megalkotott látvány részletgazdagabb, mint az elődöké, de ez ritkán szembeötlő, a grafika inkább csendben betölti a szerepét, mintsem igazán kiemelkedő főszereplő.

Sokkal izgalmasabbak azok a prezentációbeli újdonságok, amik segítenek nekünk belehelyezkedni a Mason rend és az Agatha lovagok konfliktusába. Egyfelől a tutorial végén választhatunk, hogy melyik legyen az alapértelmezett csapatunk, amihez kapcsolódóan egy hangulatos bevezető videót is kapunk (ezeket visszanézhetjük a menüben, sőt egy ennek szentelt menüpontban sok szöveges lore-bejegyzést is olvashatunk).

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Másfelől minden ütközethez némi kontextust is szolgáltat a játék, további motivációt adva az egyes feladatok teljesítéséhez, például az egyik pályán az Agatha lovagok egy fontos hadifoglyot próbálnak kiszabadítani, egy másik pályán a Mason rend igyekszik megleckéztetni egy falut, amelyik az ellenséget támogatja, ezekhez hasonlóan pedig az összes többi pályának van egy saját mini-története. És mivel a Chivalry 2 játékosai nagy kedvvel azonosulnak a csapatuk céljaival, kifejezetten hangulatosak a sokszor buzdító beszéddel kezdődő meccsek, amikben egymásra épülő, egészen változatos feladatokat kell abszolválnunk (általában védekező-támadó felosztásban).

Arra viszont szinte egyáltalán nem láttam példát, hogy a Torn Banner által a játékba épített, kifejezetten komolytalan szerepjátékos eszközöket kihasználná valaki. Amellett, hogy egy gombbal csatakiáltást ereszthetünk el, több különböző kommunikációs  menüt is felhozhatunk, amikben a szokásos "bocsi" és "köszi" jellegű üzenetek mellett poénos szinkronsorok is helyet kaptak, így például hencegő, vagy talpnyaló üzeneteket is elereszthetünk a csapattársaink vagy ellenfeleink irányába.

Ehhez hasonlóan könnyed pillanatok kedvéért kaptak helyet a pályákon különböző tárgyak, mint a kaloda, amibe beállhatunk karakterünkkel, a latrina, amire elvileg leülhetünk (nekem csak az ajtót sikerült kinyitnom), vagy a rengeteg vicces tárgy (könyvek, hordók, kocsikerekek stb.), amit ellenfeleinkhez vághatunk, igaz, ezek sebzése elenyésző. A virtuális lovagokat viszont annyira átjárja a győzni akarás, hogy ezeket éles helyzetben tényleg szinte senki nem használja, hanem mindenki a lehető legtöbb ellenfelet igyekszik levágni, közben pedig a chatben húzzák egymást.

Írnak róla a krónikák?

A taktikus harcrendszer és a jól megalapozott hangulat mellett akad néhány feature, ami már most kellemesebb élménnyé teszi a Chivalry 2-t, és érkezik később majd pár, amiktől csak még jobb lesz a játék. Az oldschool PC-s játékosok szívét például biztosan megdobogtatja, hogy szerverkeresőben pontosan kiválaszthatjuk, milyen meccshez szeretnénk csatlakozni, a botok pedig nemcsak némi nagyon alapszintű gyakorlási lehetőséget nyújtanak (az MI-t tényleg nagyon könnyű megverni, szóval sokat ebből nem fog tanulni senki), de a játékoshiányos meccseket is kitölthetik. Erre remélhetőleg később sem lesz sok szükség, hiszen a különböző platformok játékosai már most együtt játszhatnak és a későbbiekben cross-platform partik is bekerülnek majd.

A karakterek részletes testreszabhatósága, ami a páncélok és díszítésük mellett sebeket, arcfestést, sőt akár a karakter hangját is magában foglalja, segít megmutatni a csatatéren, kik az igazán tapasztalt játékosok, és jó célokat adnak a hosszútávú játékra is, hiszen ezeket mind feloldhatjuk extra költségek nélkül. Illetve ezeket egyelőre nem tudjuk értékelni, hiszen nem jelentek meg, de a jövőben várható új funkciók és tartalmi frissítések, mint az új pályák, vagy a lovak ígért érkezése a Chivalry 2-be még tovább növelhetik a kaszabolós játék vonzerejét a későbbiekben is. Viszont ezek nélkül a frissítések nélkül is kifejezetten élvezetes a Torn Banner újdonsága és mindenkinek ajánljuk, aki szereti ezt a műfajt.

Chivalry 2
Ha szereted a közelharcot részletesebben feldolgozó játékokat, vagy a középkori csaták hangulatát, itt a helyed. A taktikus harcrendszer és a szuper hangulat garantált, de hatalmas innovációra ne számíts.
Ami tetszett
  • összetett harcrendszer
  • jól eltalált atmoszféra
  • ötletes térképek és feladatok
  • részletekbe menő karakter-testreszabás
  • hasznos játékon kívüli feature-ök
Ami nem tetszett
  • nincs párbajmód
  • néha agyatlan kaszabolásba fullad
  • elrettentő lehet az összetettsége
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)