Hirdetés

Cities: Skylines - még áprilisban érkezik Xbox One-ra

|

Több, mint két éve várat magára a Skylines konzolos megjelenése, végre eljött az idő.

Hirdetés

A kiadó Paradox Interactive hivatalosan is megerősítette, hogy az eddig csak PC-n játszható Cities: Skylines végre Xbox One-ra is megjelenik. Nem siették el a dolgot, ugyanis már 2015 augusztusában bejelentették, hogy dolgoznak a portoláson.

A városépítő Xbox-portját tehát a hivatalos infó szerint április 21-én jelenik majd meg, és 40 dollárért lehet majd begyűjteni - ez viszont tartalmazza a PC-s verzió első nagy DLC-jét, az After Darkot is. Ugyancsak 40 dollárért lehet megvenni majd a Windows 10 verziót is, ami szintén magában foglalja a DLC-t.

A többi prémium kiegészítőkről, vagyis a Snowfall és Natural Disasters DLC-kről egyelőre nem tudni, mikor kerülnek át konzolra. PlayStation portról pedig szintén semmit nem nyilatkozott a Paradox.

A Cities: Skylines egyébként március 10-én lett két éves, azóta pedig több, mint 3,5 millió darabot adtak el belőle PC-n (ebbe beletartozik a Windows, a Linux és a Mac verzió is). A játék népszerűsége azóta is töretlen, jól megszorongatja a stílus eddigi királyát, a SimCity szériát. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)