Nem, tisztelt hölgyeim és uraim, nem Karl Marxtól, s nem is az ELTE szociológiai tanszékének radikális platformjától származnak cikkünk bevezető gondolatai. A megfejtés sokkal egyszerűbb: a City Life ugyanis pontosan erről szól.
Évismétlés
Igaz, jelen Ãrásunkban már a kiegészÃtÅ‘vel (Európában Deluxe, a tengerentúlon viszont World Edition néven fut) foglalkozunk, de jobban tesszük, ha egy kis alapozással kezdünk. Merthogy mi sem szenteltünk túl sok figyelmet a játékra tavaly nyáron, amikor a Sim City megdöntésére készülÅ‘ programot piacra dobták - talán emlékeztek még, épp akkor volt valami E3 elnevezésű zugtalálkozó, mi meg botor módon inkább arra koncentráltunk...
Szóval, az emlÃtett városmenedzselÅ‘s legenda lenyomására vállalkozó csapat egészséges ötlettel állt elÅ‘. Nyilvánvaló volt, hogy egy újabb klón, legyen az bármennyire is pöpec, nem hozhat átütÅ‘ sikert. Ezért a derék Monte Christó-s legények kitaláltak egy teljesen új megközelÃtést, amelyhez mintegy járulékos jelleggel kötÅ‘dik a városépÃtés, -menedzselés. Az ördög a részletekben, a City Life lényege pedig a társadalmi csoportok egymással való viselkedésében rejlik. A játék nyilván leegyszerűsÃti a való életben létezÅ‘ viszonyrendszert, de azt kell mondanunk, a hat különféle réteg meglehetÅ‘sen jó keresztmetszetet ad. Mást sem kell tennünk, mint balanszÃrozni eme hat, teljesen eltérÅ‘ életszemléletű, iskolai végzettségű, Ãzlésű társaság igényei között. A melós csavargyárba jár dolgozni, és esténként egy pofa sört (esetleg kettÅ‘t) akar bedobni a közeli krimóban, mielÅ‘tt hazamegy megnézni felvételrÅ‘l a Mónika show-t. A topmenedzsernek bankcenter kell, meg az, hogy legyen Ferrari-szalon a közelben.
Frontvonalak
Ez eddig rendben is volna, csakhogy ezek a csoportok annyira rühellik a tÅ‘lük távol esÅ‘ rétegek képviselÅ‘it, hogy lehetÅ‘ség szerint az utcán sem találkoznának össze. És itt kezdÅ‘dnek a mi problémáink, vagyis a játék lényege: ki kell sakkozni azt az egészséges arányt és egyensúlyt, amely egyszerre képes egy város normális működését biztosÃtani (mert számos épÃtmény, munkahely igényel különbözÅ‘ osztályokból származó alkalmazottakat), ugyanakkor nem lesz elviselhetetlen a csoportok közötti feszültség. Utóbbi egy ideig csak az érintett rétegek közérzetében érhetÅ‘ tetten, de krónikus esetben ez tényleges utcai harcokká fokozódhat - az meg ugye, nem tesz jót senkinek.
A feszkót legjobb alapból elkerülni azzal, hogy jól körülhatárolható kerületekben telepÃtjük le a népeket. Ezt ugye a számukra lényeges intézmények koncentrált elhelyezésével tudjuk elérni, s Ãgy már csak azzal kell foglalkoznunk, hogy azokon a helyeken ügyeljünk a rendre, ahol szükségszerűen találkoznak virtuális lakosaink. Ilyen régiókban például a rendvédelmi szervek fokozott jelenlétével lehet megfelelÅ‘ mederben tartani a városi hangulatot.
Szépség és éhség
A játék grafikája egy menedzserprogramhoz képest akár még tetszetÅ‘snek is nevezhetÅ‘, ugyanakkor a közepes kategóriás tesztgépen már erÅ‘sen vissza kellett vágni a beállÃtásokból, úgy pedig már kifejezetten sivárnak hatott a környezet. Még akkor is, ha figyelembe vesszük azt a nem túl gyakori lehetÅ‘séget, hogy a madártávlattól egészen a járdaszintig tudjuk állÃtani a kamerát. Utóbbi esetben ütközik ki a City Life egyik idegesÃtÅ‘ eleme: a változatosság hiánya. Az bizony elég kiábrándÃtó, hogy egy zsúfolásig telt kávézó teraszára zoomolva nem látunk mást, mint piros pólós, kék farmerban ücsörgÅ‘ „egyenembereket", akik ugyanolyan napilapba temetkezve lazÃtanak. Ha mentséget akarnánk keresni a fejlesztÅ‘k szempontjából, akkor erre azt lehetne mondani, hogy minden egyes csoportot elsÅ‘ ránézésre azonosÃthatóvá akartak tenni, Ãgy nem bajlódtak azzal, hogy egy „kaszton" belül mondjuk, 6-7 különbözÅ‘ figurát készÃtsenek. RészünkrÅ‘l inkább bajlódtunk volna az azonosÃtással...
New York, Párizs, Agra: all in!
Érdekes, hogy épületek tekintetében ugyanezt a problémát sikerült megoldani a kiegészÃtÅ‘vel. A több száz különféle bolt, lakás, intézmény már bÅ‘ségesen elég ahhoz, hogy ne érezze az ember: egy szibériai lakótelep tervezésén munkálkodik. A változatossághoz egy csipetnyivel az is hozzájárul, hogy néhány hÃres épületet is felhúzhatunk fantáziavilágban létezÅ‘ városunkban. Vicces, amikor az Eiffel-toronyból egyszerre láthatunk rá a Szabadság-szoborra és a Tádzs Mahalra.
Van még néhány újdonság(nak látszó) elem a kiegészÃtÅ‘ben - lásd keretes Ãrásunk, ám ezek igazából nem sokat tesznek hozzá a játékélményhez. Ennek ellenére a tervezgetÅ‘ tÃpusú embereknek bátran ajánlható a program, különösen akkor, ha tavaly lemaradtak az alapjátékról. Az összetett rendszer egyszerű kezelhetÅ‘séggel párosul, s igazi negatÃvumként (a már emlÃtett sivárságon kÃvül) csupán annyi róható fel, hogy néha túlságosan bonyolulttá, nehézkessé válik városunk fejlesztése. Ilyenkor a kevésbé állhatatos versenyzÅ‘k inkább magukra hagyják a civakodó népeket, és betöltenek egy FPS-t. Szóval, csak az jöjjön, aki bÃrja, aki tudja, hogy végigcsinálja...
