Hirdetés

Civilization V: Brave New World előzetes - szép új világ?

|

Július 12-én jelenik meg a Civilization 5 második kiegészítője, a Brave New World, amit megjelenés előtt próbáltunk ki. Bele is zúgtunk szépen.

Hirdetés

Az általunk tesztelt Civilization 5: Brave New World változatban már minden fontosabb elem kipróbálható volt, de azért még túlzás lenne azt állítani, hogy a végleges verzióval nyomultunk. Nem mintha most azt magyaráznánk éppen, hogy mi nem tetszett, mert már így is rákattantunk szépen.

Az első és legfontosabb tudnivaló az az, hogy a Brave New World egy kiegészítő lemez, tehát mindenképpen szükséges hozzá az alapjáték. Mivel már egy három éves játékról van szó ezért ennek beszerzése senkit sem fog a földhöz vágni, főként annak tükrében, hogy mennyi időt elverhetünk vele. De tényleg, ezért a hangulatért érdemes kicsit felhozni magunkat...

Nem akarok senkit sem áltatni, több száz óra szabadidőnk forog most veszélyben, mindenki csak saját felelősségre olvasson tovább.

Indiana Jones beájulna

Személy szerint az archeológia bevezetése tetszett a legjobban első nekifutásra. Az egyetemi városokban kiképezhetünk kutatócsoportokat, akik aztán a térképen megjelenő régészeti leleteken ásatásokat végeznek, feltárják azokat, majd turisztikai látványosságot kreálnak. Ezek a leletek persze csak azután válnak láthatóvá, amint felfedeztük a régészetet. Lesz lehetőségünk arra, hogy kutassunk a szomszédos államok területén is, de persze a tulajdonos ezt nem fogja jó szemmel nézni, az is előfordulhat, hogy emiatt háború tör ki a két civilizáció között. Egy-egy komolyabb látványosság rengeteg turistát is vonz az adott területre, ennek előnyeit gondolom nem kell különösebben ecsetelnem. Értelemszerűen minél régebbi leleteket tárunk fel, annál érdekesebb lesz az az utazók számára.

Világ nemzetei egyesüljetek

Még az ENSZ bevezetése előtt lehetőségünk lesz összehívni a Világkongresszust, ahol megcsillogtathatjuk diplomáciai érzékünket. Ezeken az üléseken olyan fontos kérdésekről dönthetünk, mint a bálnavadászat betiltása, az atomfegyverek használatának korlátozása, a nemzetközi űrállomás megépítése vagy éppen a hadseregek megadóztatása. Amennyiben többséget szerzünk a kongresszusban, könnyedén borsot törhetünk az ellenlábasaink orra alá, hiszen ismerve a gyenge pontjaikat gond nélkül hozhatunk olyan határozatokat, melyek kedvezőtlenek számukra. A politika szépsége...

Kultúrával lenyomlak
Kilenc új civilizáció, nyolc új csoda, számos új egység, két új scenario, négy új játékrendszer és egy könnyített kezelőfelület várja az uralkodókat. A kiegészítő főként a XIX. és a XX. századra koncentrál, melyet teljesen megbolondít az ipari forradalom.

A fejlesztők elmondása szerint a Civilization V: Brave New World esetében a mesterséges intelligenciát kicsit békésebbre veszik annak érdekében, hogy kitapasztalhassuk a játék azon elemeit is, ahol nem a katonai képességeinkre tevődik a fő hangsúly. Néhány héten belül elmeséljük majd, hogy milyen az, amikor kulturális győzelemmel igázzuk le az egész világot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)