Hirdetés

CliffyB mégis visszatérhet a játékokhoz

|

Noha a már látványosan visszavonult fejlesztő most éppen saját könyvének kiadásával fáradozik, már töri a fejét egy új játékon, ami az eddigiektől eltérően valami indie projekt lehet.

Hirdetés

Cliff Bleszinski olyan játéktörténeti jelentőséggel bíró alkotásokat adott nekünk, mint az Unreal vagy a Gears of War, éppen ezért voltunk szomorúak, amikor nagyjából egy éve bejelentette, hogy nem készít több játékot. Még akkor is, ha már akkorra kicsit meg is kopott régi fénye, legutolsó projektjei sajnos nem teljesítettek jól a kasszáknál, így Boss Key nevű stúdióját be kellett zárni, ami érthető módon igen nagy traumát okozott neki.

Hirdetés

Azóta producerkén részt vett Broadway darabokban és a legutóbbi hírek szerint egy saját könyvön dolgozik, ami bepillantást enged a játékipar működésébe, de ígéretéhez híven távol maradt a fejlesztéstől, legalábbis eddig. A Twitteren tette közzé, hogy tartani akarta magát korábbi döntéséhez saját nyugdíjazását illetően, de az agya nem hagyta nyugodni és lelki szemei előtt egy új projekt kezdett formát ölteni: 

Az új CliffyB játék (ami a posztból kiindulva valószínűleg nem Battle Royale lesz) híre bejárta az internetet és mindenki újabb Gears of War-t és egyéb óriásprodukciókat kezdett vizionálni, de a jelek szerint a fejlesztő arra még nincs készen, hogy visszatérjen a videojátékos élet sűrűjébe. Egy újabb posztban hozta tudomásunkra, hogy ha bele is vág valamibe, az egy kisebb indie projekt lesz:

Elmondása szerint jelenleg az köti le minden idejét, hogy kiadassa a könyvét, tehát ha egy újabb CliffyB játékra fáj a fogunk, akkor még sokáig kell várnunk. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)