Hirdetés

Játékok, amiket együtt játszhat a család karácsonykor (is)

|

Az ünnepi vacsora után nem muszáj a tévé előtt tespedni és Reszkessetek betörőket nézni, játszani is lehet például olyan játékokkal, amiket nem csak a játékosok, de a nézők is élvezhetnek.

Hirdetés

Nálunk kiskorom óta volt számítógép a háztartásban, és a szüleim sem zárkóztak el a technológiai vívmányok, valamint a közös videojátékozás elől. Hol az Aladdin pörgött, hol a Heart of Darkness, de olykor-olykor előkerült a Colin McRae Rally is. Aztán valamivel később leültek mellém nézni, miközben a Mafia II-vel játszottam, vagy szombat délelőtt azért túrtuk fel egész Salgótarjánt, hogy találjunk egy elektronikai boltot, ahol lehet két kontrollert kapni az NBA-zéshez (sikerült, sokáig szolgáltak még a Logitech Dual Action karok).

Most, ha hazajövök, offline a Scrabble pörög, de képesek vagyunk órákon át üvöltözve Overcookodozni, hosszasan, nem feltétlenül higgadtan kielemezve, ki miatt nem sikerült teljesíteni a feladatot. Igen, ez a GameStar, itt mindannyian hűek vagyunk magunkhoz karácsonykor is, pörög a gaming.

Hirdetés

Ha a ti családotok sem tartja az ördög eszközének a videojátékokat, és szeretnétek feldobni valamivel az összejöveteleket, böngésszétek végig az alábbi listát, amire változatos játékokat gyűjtöttünk össze. Igyekeztünk minden korosztály számára megfelelő címeket válogatni, mert bár a Mortal Kombatban gyakran látott piros szín megy a karácsonyhoz, nem biztos, hogy a nagymama videojátékokról alkotott képét jó irányba alakítja.

Szempont volt még, hogy mind az irányítás, mind a dolgok működése pillanatok alatt elsajátítható legyen, mert tudjuk, hogy ha valaki elveszettnek érzi magát, az még azelőtt feladja a próbálkozásokat, mielőtt a játékok igazán izgalmasak válnának. Szóval itt az ünnepi játékfelhozatal, ami persze szabadon bővíthető saját tippekkel, és persze vérmérséklettől, neveltetéstől, szociális érzékenységtől függően új műfajokkal. Azokkal a játékokkal, melyeknél platformként PlayStation 4-et és Xbox One-t tűntettünk föl, természetesen a visszafele kompatibilitásnak hála a frissen meg jelent PlayStation 5-ön és Xbox Series X|S-en is tudtok majd játszani.

Sportsfriends

Játékosok száma: 2-4
Platformok: PC, PlayStation 3, PlayStation 4

Más eszközökkel, de meglehetősen hasonló pillanatokat fognak átélni a Sportsfriends mai játékosai, mint azok, akik a Commodore 64 korában különleges sportágakban mérkőztek meg ősemberként vagy éppen az Asterix és Obelix képregények szereplőiként. Bár a Die Gute Fabrik alkotása PC-re is megjelent, feltétlenül kell hozzá legalább két PlayStation Move kontroller, de inkább négy, hogy a sima párviadalok mellett kétfős csapatokban is megmérkőzhessenek egymással a játékosok, méghozzá olyan fantázianeveket viselő, távolról sportra emlékeztető tusákban, mint a BaraBariBall, a Hokra, a Super Pole Riders, valamint az egészen fantasztikus nevű Johann Sebastian Joust.

Moving Out

Játékosok száma: 1-4
Platformok: PC, PlayStation 4, Xbox One, Switch

Aki legalább egy alkalommal költözött már élete során, méghozzá akkor, amikor teljes mértékben tudatában volt cselekedeteinek, és nem azzal ütötte el az időt, hogy hegy- és vízrajzi térképeket gyártson a pelenkájába, jól tudja, hogy az élmény minden, csak nem kellemes. Idővel persze ez az emlék is megszépül, és az ember nevetgélve idézi fel, amikor úgy vitt fel harmadmagával egy szétszerelhetetlen, L alakban meghajlított, sarokba tervezett ülőgarnitúrát a kilencedikre, hogy éppen üzemen kívül volt a felvonó. Nos, ezt a gyötrelmet sikerült emészthető, mi több, kifejezetten szórakoztató formában tálalnia a Moving Outnak, az Overcooked szériával nagyot gurító Team17 pedig jó érzékkel állt be a projekt mögé. Afféle (fél)professzionális költöztető brigádként kell különféle ingatlanokat kiürítenünk, olykor törékeny vagy kizárólag kettesben cipelhető holmikkal megrakodva végignavigálnunk az alattomosan elrejtett gereblyékkel és más akadályokkal nehezített pályákon, hogy a lehető leghamarabb telepakoljuk a teherautó rakterét. A kihívás mértékét jelentősen mérséklő Assisted Mode-nak hála kezdő játékosoknak is ajánlható.

Overcooked

Játékosok száma: 1-4
Platformok: PC, PlayStation 4, Xbox One, Switch

Az Overcooked az utóbbi évek legmókásabb játéka, amiben nagyon fontos az együttműködés és a folyamatos kommunikáció. Az a feladat, hogy egy éttermi konyhát üzemeltessünk. Különböző ételeket (hamburgert, levest, salátát stb.) kell készíteni és felszolgálni, a feladat azonban nem egyszerű: zöldséget kell szeletelni, tányért mosogatni, kondérba pakolni, miközben figyelünk arra, hogy mindig legyen elég alapanyag, ne égjen oda a leves, a megrendelt étel készüljön, ne valami, amire épp nincs is szükség. Egyszerre legfeljebb négyen játszhatják, de lehet úgy is, hogy két-két csapat verseng egymással. Az sem baj, ha nincs négy kontroller: egy kontrollert két játékos használhat két különböző karakter irányítására. Aki egyedül játszaná, annak két séfet kell felváltva terelgetnie, közöttük gombnyomással válthat.

Overcooked 2

Játékosok száma: 1-4
Platformok: PC, PlayStation 4, Xbox One, Switch

Pontosan ugyanazt várhatjuk tőle, amit az első résztől, persze új helyek, ételek és kihívások várnak ránk, alaposan megbonyolított pályákkal fűszerezve az élményt. Továbbra is zseniális a recept: egy végtelenül egyszerű közösségi főzés pillanatok alatt képes elfajulni családi vitává, egymás hibáztatásába fulladó üvöltözéssé, mégis összehozza a családot. Ha nem is egészen ünnepi értelemben, de csak ajánlani tudjuk.

Stikbold

Játékosok száma: 1-4 (Switchen 1-6)
Platformok: PC, PlayStation 4, Xbox One, Switch

Szintén nagy kedvencünk a Stikbold, mely egy újragondolt kidobós. Két csapat vagy négy játékos küzdhet egymás ellen, céljuk a többiek likvidálása gumilabdával. A különböző pályákon más és más nehezítések vagy segítségek állnak rendelkezésre, és a kidobott játékosok segíthetik a még játékban lévőket. Végtelenül egyszerű, de nagyon mókás. A sztorit egyedül vagy párban is végig lehet játszani, rákattanós minden formában.

Mario Kart 8 Deluxe

Játékosok száma: 1-8
Platform: Switch

Mondanunk sem kell, hogy akinek van egy Nintendo Switch-e, annak a Mario Kart 8 Deluxe kötelező vétel. Már a két alap Joy-Con is elég ahhoz, hogy két játékos versenybe szállhasson egymással, de lokálisan 8 főt támogat. Aki barlangban élt az elmúlt 20 évben, vagy élből ignorál mindent, ami Nintendo, annak elmondjuk, hogy ez egy árkád versenyjáték, amiben powerupokkal lehet előnyt szerezni vagy megkeseríteni vetélytársaink életét. 

A listának nincs vége, lapozzatok!

Oldalak: 1 2 3 4

Címkék: #karácsony #co-op
Platformok: Android iOS Nintendo Switch PC PlayStation 4 PlayStation 5 Xbox One Xbox Series X
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)