Hirdetés

Code Vein - új videón a bázis és egy kis harc

|

A Bandai Namco nemrég egy keleti kiállításra is elvitte a Code Veint, ahol az akció-RPG harci jelentei mellett főszereplőnk bázisát is megmutatták.

Hirdetés

Aki már végigjátszotta a From Software mindegyik akció-RPG-jét és a Ni-Oh-val is végzett, annak érdemes lehet belenéznie a Bandai Namco műhelyében készülő Code Veinre, ami le sem tagadhatná, hogy a Souls-széria ihlette a harcrendszerét. Ezt ismét bemutatták a készítők, mikor nemrég a nagyközönségnek ismét megmutatták a játékot.

A Code Vein nemrég a Taipei Game Show színpadi programjának része volt, az élőben streamelt bemutatót pedig a DualShockers fel is vette, így most visszanézhetjük mi is. A demó két fő részből állt, kezdésképp a bázisunkat mutatták meg, ahol többek között az oldalunkon álló fő NPC-kkel találkozhatunk, illetve új felszerelési tárgyakat is vásárolhatunk majd. Emellett néhány percnyi harcot is megnézhetünk, a videóból pedig kiderül, hogy ebben a játékban is lesznek trükkös helyekre elbújtatott ellenfelek, viszont a Souls-játékokkal ellentétben egy-egy támadásunk különleges animációit a Code Vein speciális kameraállásokból mutatja meg a legnagyobb hatás érdekében. Fontos különbség továbbá, hogy itt folyamatosan velünk tart egy NPC csapattárs, így soha nem küzdünk egyedül.

Nektek hogy tetszik a játék?

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)