Hirdetés

Code Vein - vámpíros lesz a Bandai Namco most bemutatott játéka

|

Temérdek képet kaptunk az egyelőre csak Code Vein néven emlegetett vámpíros szerepjátékról. A kiadó Bandai Namco néhány új infót is megosztott a sajtóval.

Hirdetés

Miután először a japán sajtónak mutatta be jövőre érkező Code Vein című játékát a Bandai Namco, a nyugati lapok is kaptak egy sajtóközleményt, benne többek között az első screenshotokkal. Ezekből kiderül, hogy az irreálisan szép, már-már anime-külsejű szereplők mögött tényleg brutális szörnyek bújnak meg.

A közleményben egyébként a sztoriról is szó esik, például hogy a Revenantok - akik közé a főszereplő is tartozik - emlékeikért cserébe kapták a hatalmat, amire a túléléshez volt szükségük. A Code Vein címét adó társaság így a múlt titkaira keresi a választ a játékos karakterével közösen. A kaland során karakterünk is egyre erősebb lesz, ezt pedig a Blood Veil nevű masinának köszönhetjük, ami konkrétan kiszipolyozza ellenségeink vérét.

Ismerve mondjuk a Dark Souls-hasonlatot, nem túl meglepő, hogy a lelkekhez hasonló, a szintezéshez szükséges fizetőeszköz a vámpírok esetében pont a vér lett. Lesz még egy érdekes rendszer, amit a Giftek, azaz ajándékok rendszerének hívnak a készítők, és valószínűleg ezek használatával ideiglenesen erősebb lényekké változhatunk. 

Nektek hogy tetszik a játék látványvilága?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)