Hirdetés

Codename Panzers: Cold War előzetes

|

A piros sarokban a NATO, a jobban a Szovjetunió várja, hogy végre összemérhessék erejüket.

Hirdetés

Egy derűs szerda délután felkerekedett a GameStar szerkesztősége, miután nagy nehezen beadtuk a derekunkat, és elhatároztuk, hogy ellátogatunk a Stormregion sajtótájékoztatójára. Be kell vallanunk, kicsit szkeptikusan vágtunk neki a majdnem kétsaroknyi útnak, mert bár mindannyian szerettük a Panzers sorozatot, harmadszor már mindenképpen komoly újításokat kell ahhoz eszközölni, hogy a téma továbbra is izgalmas maradjon. Négyfős delegációnk az irodába belépve rögtön elfogyasztotta a srácok jövő évre bespájzolt chips-, ropi- és üdítőkészletét, majd a kényelmes székekben pöffeszkedve várta, hogy elvarázsolják. És lám, néhány perccel később már csak a fejünket kapkodtuk, mert amit itt grafikus motor, új ötletek és témaválasztás címén bemutattak nekünk, az bizony álmélkodásra késztet. Arról pedig, hogy nemcsak egy jól összevágott marketinganyag naiv áldozatai lettünk, a Cold War első két pályáját kipróbálva győződhettünk meg.


Elhűltek egymástól

 

Ha találni kellene egy kritikus pontot a Panzers játékokban, akkor a legtöbben kapásból a már unalomig ismert második világháborús miliőre szavaznának. Való igaz, a Stormregion tényleg mindent kihozott a témából, de azért a rajongók (és úgy tűnik, a fejlesztők) szerint is itt volt már az ideje egy alapos renoválásnak. A Cold War nem ugrik túl sokat előre az időben: csupán néhány év telt el a nagy világégés lezárulta óta, a történelem ezúttal azonban olyan irányt vett, ami nem szerepel az iskolai tananyagban. A Szovjetunió, élén a hataloméhes Sztálinnal, mindent elkövet, hogy megszerezze az uralmat egész Európa fölött. A sebeit nyalogató NATO csapatait felkészületlenül éri a támadás, egyre jobban visszaszorulnak, mire sikerül végre összeszedni erejüket az ellencsapáshoz. A Stormregion ebben az esetben úgy érzem, a lehető legjobb arany középutat választotta, gyakorlatilag hozott újdonságot, meg nem is: ha a Panzersekbe belefáradt játékos szemével nézzük a dolgokat, akkor rengeteg újdonságot találunk, ha viszont régi rajongóként tekintünk rá, akkor számos jól bevált, ismerős elem biztosít arról, hogy jó helyen járunk.

 

Az oroszok már a spájzban vannak

 

Az új sztorihoz új mesélőmód is tartozik, a Cold War kampányában végig a NATO erőit irányítjuk majd. A hír hallatán hüledezve kérdeztük a fejlesztőket, hogy mégis mi lesz a szovjetekkel... Nos, anélkül, hogy lelőném a sztori poénját, annyit elmondhatok, hogy lesz itt még meglepetés bőven. A küldetéssorozat végcéljáról egyébként nagyon titokzatosan nyilatkoztak, de arra rávilágítottak, hogy még véletlenül se gondoljunk olyan nemes dolgokra, mint Moszkva bevétele. Ahogy a valóságban, a szovjetek a Cold War-ban is elképesztő túlerőben vannak a szövetségesekhez képest, így hosszú ideig nem is remélhetünk mást, mint hogy sikerül a legkevesebb áldozat árán kivédeni támadásaikat. A történetvezetés más szempontból is szakít a hagyományokkal - az erős hősközpontúság már a múlté, bár ismét lesznek kiemelkedő szereppel bíró alakok, sokkal kevésbé személyes hangvételben prezentálják a sztorit. A pályák elején és végén látható átvezető moziknak persze lesz néhány állandó résztvevőjük, az ígéretek szerint pedig egy, a Panzersből ismert hős is feltűnik majd, aki kissé megöregedett bár, de még mindig nagyon hatékony harcos.

 

A nagy vonatrablás

 

A változás szele a Cold War játékmechanizmusát is megérintette. Az első jelentős előrelépést a küldetések felépítésében találjuk. A kis prezentáció alapján a célok sokkal színesebbek és változatosabbak, mint korábban, teljesítésükhöz pedig esetenként több út is vezet. Mindemellett egyre több mellék és extra misszió teszi érdesebbé a hadjáratokat. Ha a térkép egyik kicsiny sarka még nincs felfedezve, akkor tutira vehetjük, hogy találunk ott valami apró, mégis hasznos bónuszokat jelentő titkos küldetést. A Stormregion tényleg viszi a pálmát, ha a változatosságról van szó, a második pályán játszva például alternatív objektívaként meg kell szereznünk egy vasútállomás felett az uralmat, majd az ott állomásozó vonat segítségével áttörni az ellenséges blokádon. Sikeres teljesítményünkkel mindenféle csillogó medálokat érdemelhetünk ki, a küldetéseket pedig bármikor újra is játszhatjuk, hogy megjavítsuk korábbi rekordunkat.

 

Tigris és prototípus

 

A Stormregion minden Panzers játékban komolyan odafigyelt a történelmi hűségre, ha a játékban szereplő egységekről volt szó. A Cold War körítése ilyen szempontból nyilván egy fokkal nagyobb szabadságot adott volna nekik, mégis úgy döntöttek, hogy ragaszkodnak a való életben is használt modellekhez, a mindenféle kitalált eszközöket pedig meghagyják a Command & Conquer sorozatnak és a konkurencia többi tagjának. Ennek megfelelően tehát a játékban szereplő minden egységet létező harci eszközökről mintázták, vagy legalábbis nagyüzemben nem gyártott, de egy példányban már elkészült prototípusokról. Az első kategória esetében nyilván lesz néhány ismerős darab, hiszen a második nagy világégés utáni technikai fejlődés is erősen visszaesett. A fejlesztők néhol rejtett meglepetésekkel is készülnek; ha minden igaz, egy alkalommal „véletlenül" néhány üzemkész tigris tankot is találunk majd egy elhagyatott épületben. A korban csak prototípusként létező, ám a játékban már nagyüzemi szinten gyártott járművek között akad néhány igen durva darab, erről azonban egyelőre még igencsak szűkösek az információk.

 

Az én kicsi seregem

 

A Cold War-ban minden tevékenységünk alapja a presztízspontokban keresendő. A kapott összegből tudjuk toborozni, fejleszteni seregünket, valamint utánpótlást hívni akár a pálya közepén is. A küldetések előtti képernyőn mindig lehetőségünk nyílik összeállítani seregünket: van egy állandó mag, amely mindig velünk tart, tapasztalatot gyűjt, és egyre hatékonyabbá válik, illetve ha ez nem lenne elég, a rendelkezésre álló raktárkészletből is vásárolhatunk. Amire nagyon oda kell figyelni, az az egységlimit. Minden unit bizonyos mennyiséget vesz le a keretünkből, értelemszerűen egy géppisztolyos gyalogos osztag jóval kevesebbet kóstál, mint egy lángszórós tank. Nem árt tehát kétszer is meggondolni, éppen kiket viszünk magunkkal. Alaposan átolvasva a küldetés ablakot egyébként minden esetben fontos információkat szűrhetünk le az ellenség várható összetételéről. A lehetőség persze adott arra is, hogy egy előre definiált csapatot válasszunk, akikkel százszázalékos biztonsággal teljesíthető a pálya, csak éppen ezzel elesünk a tapasztalatszerzés nyújtotta érdekességektől.

 

Rakéta legyek vagy füstbomba?

 

A fejlesztők nyilván nem szerették volna, hogy csak a tankokat és a legerősebb unitokat használva tudjuk le a pályákat, így a limitáció mellett a gyalogosokat is számos kiváló képességgel turbózták fel. A legegyszerűbb bakák is képesek például gránátokat vagy füstbombákat hajigálni, a kettő megfelelő kombinációja bármilyen páncélos számára halálos meglepetés lehet. Persze a járműveket sem kell félteni, hiszen számos extrával felszerelhetők: az erősebb páncélzat és lövedékek mellett néhány példányt javítójárművé vagy vízi egységgé is átalakíthatunk. A fejlesztések alapja szintén a presztízspontokban keresendő, így erős megfontolás tárgyát képezi, hogy a későbbiekben is megmaradó upgrade vagy az alkalmi erősítés éri meg jobban. Az utánpótlásra visszatérve, érdekes újítás, hogy bizonyos bázisok elfoglalásához kötötték beszerzésüket, és igen nagy poén, hogy nemcsak szállítóhelikopterek, hanem alkalomadtán tehervonatok segítségével jutnak el hozzánk (szerencsére a vasúti közlekedés jóval pontosabb, mint itthon, és sztrájkolni sem szoktak).

 

Csak egy daru

 

A továbbfejlesztett Gepard Engine-ről, a zenei részek és a hanganyag felvételéről a dobozokban olvashattok Bad Sector tollából, van itt azonban valami, amire feltétlenül érdemes kitérni. A Cold War-ban főszerepet kapnak az épületek, több alkalommal harcolunk majd hatalmas hangárokban, raktárhelyiségekben is. A sima házak gyalogosainknak szolgálnak menedékül, és igen látványosan rombolhatók. A Games Conventionon is látott darus jelenet valami elképesztő: az óriási szerkezet attól függően dől el és rombolja porig a környező épületeket, hogy honnan éri a robbanás erőhatása. Érdemes szót ejteni még a fedezékekről: a pályán elhelyezett objektumok extra védelmet nyújtanak bakáinknak, ám sajnos csak meghatározott tereptárgyak használhatók erre a célra, egy szimpla autó például már nem. Állásokat magunk is kialakíthatunk: sebtiben felhúzott lövészárokkal, őrtoronnyal vagy akár elsősegélysátorral erősíthetjük meg egy-egy stratégiai pont védelmét.

A Panzers sorozat alapos megújuláson esett át, grafikai, környezeti, játékmenetbeli és minden egyéb szempontból is, aminek mi szívből örülünk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)