Hirdetés

Colin McRae: DIRT előzetes

|

Rosszcsont kisgyerekek ideális házi feladata lehet, hogy keressenek olyan Colin McRae-játékot, amelyet a kritikusok 75% alá értékeltek. Egész nap ülhetnének fölötte, pedig megjelent már öt.

Hirdetés

A Codemasters mindeddig szemmel láthatóan komoly energiát fektetett abba, hogy az igen sikeres McRae sorozat részeit lehetőleg epizódonként más és más logikával címezze meg. Az alapjáték után jött a 2.0, majd szimplán a 3, aztán a 04, végül a Colin McRae Rally 2005. Ennél több alternatívát azonban a legkitartóbb bűvészkedéssel sem sajtolhattak ki a számokból, áttértek hát a betűkre. Az aszfalt után a monitorokat is meghódította McRae legújabb játéka, így lett nemes egyszerűséggel DIRT.

 

Piszkosul jó vagy

 

Hogy a tulajdonképpeni hatodik résznek miért kellett teljesen új címet adni, azt a fentieken kívül persze kézenfekvőbb magyarázat is indokolja: a korábbiakkal ellentétben immár hagyományos off-road versenyeket is játszhatunk majd. Míg tehát eddig csak a képernyő tetején pergő számlálóval keltünk birokra, mostantól bizony lesz lökdösődés, karambol, sikoltva anyázás minden mennyiségben. Az új versenytípusok között szerepel majd a rally raid, a rally cross, a crossover, a hill climb, valamint a CORR (vagyis az Off-Road bajnokság). Bár a béta-teszt alkalmával még nem nyerhettünk betekintést mindegyikbe, az már most bizonyos, hogy a különböző jellegű összecsapásokban markánsan eltérő autóosztályokkal indulhatunk majd. Ez egyben azt is jelenti, hogy a DIRT-ben egy igen komoly gépkocsiparkot is fel kell sorakoztatniuk, ami a gyakorlatban kb. 45 különböző járművet jelent. Ez a kínálat 12 kategóriából tevődik össze, és a kis szuper buggie-któl kezdve, a 70-es évek retroautóin keresztül egészen Colin McRae legújabb R4-es prototípusáig terjed.

Ugyanez a változatosság persze elmondható a pályákról is, hiszen ha ennyi új versenytípus van, szükséges mindegyikhez eltérő tulajdonságú környezetet és térképet gyártani. Így aztán elkészítettek ebből is több mint 50-et, s hogy még érdekesebb legyen, számos közülük eredeti, licencelt pálya. Szerepelnek köztük olyanok, mint a kaliforniai Chula Vista versenypálya, az angliai Croft körverseny vagy a francia Circuit de Ducs, de igen izgalmasnak tűnik a kolorádói Pike's Peak is, amely mintegy 20 kilométernyi vezetést jelent - a hegynek felfelé. Utóbbi versenyt egyébként a valóságban úgy is becézik: a felhők futama.

Egy béta-teszt során azonban mégis mi más lenne fontosabb, mint a képernyőn tapasztalt látvány, és a játszhatóság? Mivel a játékosokban a képek alapján megfogalmazódó első (és teljesen jogos) kérdés, hogy mégis valódiak voltak-e a korábban megjelent marketingfotók, így célszerű először a megjelenítésről szót ejteni.


Piszkosul szép vagy

 

A DIRT gyönyörű. Bár elsőre többen is úgy vélték, hogy túl sok a fény, és néha túl erős a HDR-effekt, én úgy gondolom, a vizuális hatás szinte teljesen realisztikus. Az autók karosszériája aprólékosan kidolgozott, a festésről szemünkbe csapó erős napfény teljesen hihetően törik meg a legjelentéktelenebb karcolásokon is. A kocsi emellett persze a várakozásoknak megfelelően törik, a kerekek kiszakadnak, a motorháztető, a sárhányó leröpül, az ajtó pedig kicsapódik, ha nagyon odavágjuk a járgány oldalát. Az ütődések, horpadások ráadásul teljesen dinamikusnak tűnnek, magyarul, nehezen szerzünk két ugyanolyan sérülést a versenyek során. A környezet is hasonlóan szép, bár a bokrosabb területeken érezhetően lelassult a játék, és ez hasonlóan igaz volt a versenyek rajtjaira, amikor a miénken kívül négy-öt másik autó is feltűnt a képernyőn. Bár ezzel kapcsolatban korai aggódni, hiszen ez még egy optimalizálás előtt álló változat, az mégis nagy kérdés, hogy azért a néhány plusz-másodpercenkénti képkockáért mennyiről hajlandók lemondani a pompás vizuális megjelenítés terén. Külön öröm a játékban szereplő két belső nézet, amelyek közül az egyik a hagyományos közeli fajta, ahol csak a kezünket és a volánt látjuk, a másik pedig szinte tökéletesen illusztrálja a versenyző valódi szemszögét. Utóbbi esetben tehát a veszélyérzetünk is sokkal valósabbnak tűnik, mint egyébként.

Egészében véve tehát elmondható, hogy az eleddig napvilágot látott marketing fényképeket talán kicsinosították kissé, a DIRT mégis van annyira szép, mint amennyire vártuk.

 

Piszkos vagy

 

A törésrendszerről már korábban beszéltem, mégis muszáj a legújabb McRae játékot mozgató Neon motor fizikai tulajdonságairól még néhány szót ejteni. A tereptárgyak fizikai paramétereinek megalkotása imponálóan körültekintő. Ha egy masszívabb fatáblának megyünk neki nagy sebességgel, az komótosan eldől, vagy darabonként szétesik, ha kisebb útjelzőt találunk el, méterekre száll, míg az útszéli reklámtáblákat egyszerűen elsodorjuk, vagy ha rájuk futunk, akkor másodpercekig koloncként vonszoljuk magunk alatt.

Az autók mozgásában sem találtunk semmi rendellenességet. A kanyarokból kigyorsításkor az erősebb járgányokat elég nehéz az úton tartani, és ha túl gyorsan érkezünk egy kanyarba, általában már nem tudjuk elkerülni az ütközést. Emellett azonban a béta alapján nem mondanám a játékot nehéznek. Az egyenes szakaszokban még a buckásabb részeknél is problémamentesen az úton tartható az autó nagyobb sebesség mellett, és kétféle egyszerű kanyartechnika elsajátításával balesetmentesen végigszáguldozhatunk a nehezebb etapokon is.

Megjegyzendő azonban az a hamarjában kiszúrt bug, hogy az élesebb kanyaroknál lassítás közben az autó sokszor egyszerűen nem akar fordulni, és a kerekek nem reagálnak a kormánymozdulatokra. Mivel azonban ez mégiscsak egy béta-teszt, az ilyen bakikat inkább ignoráljuk, remélve, hogy soha többé nem látjuk őket viszont.

Első ránézésre a DIRT megfelel a várakozásoknak, sőt talán túl is mutat rajtuk. Az igen dizájnos menü megpillantásától kezdve a poros versenyekig, teljesen a helyén van minden. A béta alapján tehát joggal kijelenthetjük: az eddigi talán legerősebb McRae játék van készülőben.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)