Hirdetés

Már készül a következő generációs Commandos

|

A Kalypso Media egy új stúdiót alapított, amely erre a projektre fókuszál.

Hirdetés

A Kalypso Media jól indítja az újévet, hiszen 2020. január 24-én megjelenteti a Commandos 2 HD Remasterjét (valamint a Praetorians-ét is pont ekkor), de nem ez az egyetlen cím, amivel bővíteni szeretné a franchise-t, ugyanis a háttérben már formálódik valami új is. Úgy volt, hogy előbb felmérik a terepet, de ezek szerint nem várják meg a HD verzióra érkező visszajelzéseket.

Hirdetés

A Kalypso Media elárulta, hogy egy vadonatúj Commandos játék készül PC-re és az új generációs gépekre (amik alatt jelenleg a PlayStation 5-öt és a Project Scarlettet érthetjük). A projektnek egyelőre még végleges címe sincs és híján vagyunk a konkrétumoknak is, azonban az kiderült, hogy a kiadó egy teljesen új stúdiót alapított, amely csakis az új Commandost kalapálja.

A bővítés alatt álló csapatra a honlapon Kalypso Studio Frankfurtként hivatkoznak, élén pedig az a Jürgen Reußwig foglal helyet, aki többek között olyan játékokon dolgozott, mint a Jack Keane, a GT Legends, az Anno 1602, a War Front: Turning Point és a Knights of Honor. 

Ti mit vártok el az új résztől?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)