Hirdetés

Company of Heroes 2: The Western Front Armies - a ruszkiknak annyi

|

Még idén visszatérhetünk a nyugati frontra amerikai, valamint német színekben.

Hirdetés

Az egyik szemünk sír, a másikat meg kivitte egy repesz, ugyanis az önállóan is futó Company of Heroes 2: The Western Front Armies nem a szó hagyományos értelmében vett kiegészítő. A kampányt máris elfelejthetjük, sőt az egyes frakciókat (US Forces és German Oberkommando West) akár külön-külön is megvásárolhatjuk 13-13 dollárért. A teljes csomag egyben is letölthető 20 zöldhasúért cserébe, és mint azt említettem, nem igényli az alapjáték meglétét.

Minek is tenné, ha egyszer csak és kizárólag a CoH 2 multiplayer komponensével kell együttműködnie? Greg Wilson producer szerint még sosem lehetett ennyire egyszerűen csatlakozni új játékosként az egyre gyarapodó közösséghez. A Western Front Armies új gyalogos egységekkel, csapatfegyverekkel, motorizált egységekkel, képességekkel és fegyverekkel, valamint nyolc többjátékos térképpel, továbbá új fejlődési rendszerrel gazdagítja a CoH 2 multiját.

A Sega és a Relic tervei szerint már júniusban bétázhatunk Steamen. Ti örültök annak, hogy már amerikaiakkal is lehettek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)