Hirdetés

Conan Exiles - konzolon vissza kell majd venni a meztelenségből

|

Míg PC-n viszonylag szabadon terjesztheti a Funcom a Conan Exiles-t bármilyen takarás nélkül szerepeltetett nemi szervekkel, Xbox One-on már vissza kell venniük a meztelenkedésből.

Hirdetés

Ugyan a korai hozzáférésű változat megjelenése előtt a készítők nem annyira reklámozták, a Conan Exiles körüli hírveréshez nagyban hozzátett, hogy a megfelelő beállítás kiválasztásával teljesen meztelen is lehet karakterünk. Az ehhez kapcsolódó részletes fizikai szimuláció elég sok játékost szórakoztatott, de a konzolos közönség valószínűleg kimarad ebből a mókából.

Egy, a GDC alatt adott interjúban ugyanis a játék kreatív direktora, Joel Bylos elárulta, hogy a Microsoft már jelezte feléjük, hogy a teljes meztelenségnek nincs helye az Xbox platformon. Ugyan a Conan Exiles készítői erre még nem kérdeztek rá külön, a korábbi példák alapján valószínű, hogy játékban már most választási lehetőségként szereplő részleges meztelenség viszont konzolokon is megjelenhet majd. Ugyan a Sonyt sem keresték meg ezzel a kérdéssel kapcsolatban, valószínűleg hasonló állásponton lesznek, mint a Microsoft.

Bylos elmondása szerint egyébként azért döntöttek úgy, hogy akár teljesen pucér karakterek is szaladgálhatnak a képernyőn, mert a meztelenség illik a Conan univerzumba, szórakoztatónak gondolták a feature-t, ráadásul akiket ez zavar, könnyen kikapcsolhatják. A Conan Exiles készítői egyébként derűsen emlékeztek vissza arra is, amikor el kellett magyarázniuk az irodába látogatóknak, miért van tele a játékbeli hímtagokat modellező kollégájuk monitora egyébként a munkahelyre nem illő képekkel.

Ekkor hiába kaptak némi ízelítőt a játékbeli meztelenség sokkoló hatását illetően, némileg meglepte őket a feature sikere és az általa keltett hírverés. Valamivel korábban egyébként a játék megjelenéséről és az addig rájuk váró munkáról is meséltek a hamar pénzügyi sikerré váló Conan Exiles fejlesztői.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)