Manapság már nem annyira népszerűek a stratégiai játékok, mint jó pár évvel ezelőtt, de azért még akad néhány olyan csapat, aki szívesen foglalkozik ezzel a műfajjal. Ilyen például az ex-westwoodos szakembereket a soraiban tudó Petroglyph Games, akik most egy vadonatúj projekten dolgoznak - ők készítik egyébként ugyebár a Command & Conquer Remastered pakkot is.
Már a héten felröppentek a hírek, amelyek szerint készül egy új Conan játék. Szerencsére ennek leleplezésére sem kellett sokáig várnunk. A Conan Unconquered lesz a legelső olyan stratégiai játék, amely a Conan, a barbár világában játszódik. A Funcom által kiadott alkotásban az lesz a feladatunk, hogy felépítsük saját erődünket, egységeket képezzünk ki, és felvegyük a harcot a Hyboria földjén tanyázó hordákkal. Az ellenfelek folyamatosan, hullámokban fognak ránk törni, miközben fejleszthetjük bázisunkat, és persze egyre nagyobbá varázsolhatjuk seregünket. Ráadásul nemcsak egyedül, hanem akár egy társunkkal együtt, co-opban is felvehetjük a harcot az életünkre törő ellenségekkel.
A jelenlegi tervek szerint a játék valamikor 2019 második negyedévében érkezik meg PC-re, a bejelentéshez pedig természetesen egy trailer is dukált.
Pár kép is érkezett az előzetes mellett, ezeket az alábbi galériában éritek el.

Hogy tetszik?
Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!