Hirdetés

Conan Unconquered teszt - barbárbál

|

Megérkezett a Conan, a barbár világában játszódó valós idejű stratégiai játék, amely nem finomkodik. Kár, hogy felemás lett.

Hirdetés

Conant, a pusztítót nem kell bemutatni senkinek. Kedvenc akcióhősünk, az izomkolosszus Arnold Schwarzenegger ezzel a karakterrel futott be még a nyolcvanas évek elején Hollywoodban, pedig mindössze néhány angol szót tudott hiba nélkül kimondani. Azóta kultfilm lett mindkét mozi, amolyan bűnös szórakozás, amit néhány évente újranézünk.

Hirdetés

Kard ki kard!

Érdekes módon eddig még senki sem vette magának a bátorságot, hogy stratégiai játékot készítsen ebből a világból. A Petroglyph eredeti koncepciója sem számol a melák kimmériaival, egy általános fantasyvilágot álmodtak meg, amelyben harcosok és varázslók aprították egymást. Aztán jött a nagy összeborulás a Funcommal, akik egyszer már belenyúltak a tutiba Conan Exiles játékukkal. Csak egy kicsit át kellett szabni a kezelőfelületet, valamint a grafikát, és már mehetett is fel a játék a Steam áruházba. Sajnos a végeredmény messze nem lett olyan, mint amilyet a rajongók vártak; ne is reménykedjen benne senki, hogy a Conan Unconquered megújítja a megfáradt RTS-műfajt, inkább csak a régi motorosok találhatják meg benne a szépséget. A baj az, hogy ehhez is idő kell. Nekem tíz óra játék után kezdett megjönni a kedvem hozzá, manapság azonban egyre kevesebb játékos hajlandó ilyen hosszú próbakört futni.

Már első ránézésre sem szimpatikus a Conan Unconquered. Nincs dedikált egyjátékos hadjárata, hiányzik belőle a multiplayer, és a skirmish meccseket is elfelejthetjük (coop viszont van, az kimondottan jó szórakozás). Már ezen a ponton elveszítette a potenciális érdeklődők felét, és akkor még nem beszéltünk a technikai megvalósításról. Jó tíz évet késett a piacról, valamikor a kétezres évek végén voltak hasonló próbálkozások, nem véletlen, hogy szép lassan elsorvadt ez a műfaj. Nem lehet egy lapon említeni a StarCraft második részével, bár azt hozzá kell tenni, hogy nem is egy ligában játszanak. A grafika és az animáció kimondottan gyenge, a mesterséges intelligenciáról meg ne is beszéljünk, azon bőven kell csiszolni a jövőben. Ráadásul valami mocskos módon nehéz a játék (bár én pont emiatt kedveltem meg), az első néhány gyengébb hullám után olyan csapatokat küld a bázisra, hogy csak pislogunk, és levegő után kapkodunk.

Gyűjtögetek, tehát vagyok

A hasonló stílusú játékokban megszokhattuk, hogy minden a bázismenedzselésen múlik. Hiába vitéz harcos Conan, még őt is lenyomja száz lándzsás, így az első perctől kezdve oda kell figyelnünk arra, hogy mit és milyen sorrendben építünk, fejlesztünk és gyártunk. Többféle nyersanyagot szedhetünk össze; a bányákból követ és vasat fejthetünk, az éhes szájakat a vadászok és a földművesek etetik, a favágók által kitermelt fából falakat ácsolhatunk bázisunk köré, sőt még az elesett harcosok lelkét is begyűjthetjük egy különleges épülettel, hogy aztán pusztító mágia formájában segítsék küzdelmünket a későbbiekben. A játék bármikor megállítható, és a szünetben tetszés szerint oszthatunk parancsokat, amiket aztán az újraindítást követően hajtanak végre "napszámosaink".

Minden pályán meghatározott mennyiségű kört kell túlélni; a két támadás közötti holtidőt muszáj hatékonyan kihasználni, különben feltorlódnak a támadóhullámok, és nem marad elég idő a regenerálódásra, illetve a károk kijavítására. A pihenőidőben érdemes kicsit körbenézni a pályán, hasznos nyersanyagokat találhatunk különféle ládákban és rejtekhelyeken. Ezeket szörnyek őrzik, és csak akkor jutunk hozzá kincsekhez, ha levágjuk az összes fenevadat a közelben. A fejlesztők nem vitték túlzásba a fauna kidolgozását, mindössze pókokat, skorpiókat és két lábon járó ragadozó madarakat helyeztek el a pályán. A cél az, hogy minél többet elpusztítsunk ezekből, és az ezért szerzett jutalmakból erősebb védelmet építsünk, jobb harci egységeket képezzünk ki. Alaposan át kell gondolnunk, hogy mikor mit szeretnénk fejleszteni, az erőforrások szűkösek, az ellenséges hullámok pedig ott lihegnek a nyakunkban. Dolgunkat tovább nehezítik a nomád fosztogatók, akik időnként besunnyognak a bázisra, és szisztematikusan rabolni kezdik készleteinket; nem árt, ha van néhány harcos, aki elintézi ezeket a tolvajokat. A bázis köré falakat húzhatunk fel, ezek hivatottak távol tartani az ellenséget. Ez a taktika az első néhány rohammal szemben még tökéletesen működik, de később megjelennek az ostromgépek, és azok gyorsan lebontják a védműveket. Különösen irritáló a tűz használata, a fából emelt falakat elég egyetlen helyen meggyújtani, majd a tűz szépen továbbterjed a szomszédos építményekre. Tűzoltásra bármelyik gyalogos katona képes, de időbe telik, mire elegendő homokot tud a lángokra szórni, azok meg persze gyorsan elharapódznak, és mire észbe kapunk, már az egész bázisunk ropogósra sült.

Ismétlés a tudás jó édes anyja

Említettem néhány sorral ezelőtt, hogy a Conan Unconquered nehéz. Ez nem (csak) azt jelenti, hogy bénák vagyunk ehhez a műfajhoz, ezt a játékot direkt úgy tervezték, hogy ne legyen sétagalopp túlélni a hullámokat. A játék folyamatosan számontartja az elért eredményeket. Gyakran húzunk fel városfalakat a bázisunk köré? Egy idő után ezek a falak szívósabbá válnak, és jobban bírják az ostromot. A lovasság a kedvenc fegyvernemünk? Elegendő lovas kiképzése után megnő az életerejük, és jobban harcolnak. Ezek a változások nem csak az adott csatára vonatkoznak, feloldásuk után automatikusan megkapjuk ezeket a bónuszokat minden meccsre. A vesztes ütközetekből is profitálunk, hiszen ezekkel a fejlesztésekkel könnyebb lesz az életünk a jövőben.

Az elmúlt néhány évtizedben számos valós idejű stratégiát végigjátszottam, de még egyszer sem fordult elő velem, hogy már a második pályán elakadtam volna. Idővel persze memorizáltam a támadó hullámok irányát, falakkal zártam le a stratégiailag fontos átjárókat, és gyűjtöttem a tapasztalatot. Néhány óra múlva meg is lett az eredmény, sikerült továbbjutnom… egy még nehezebb pályára. Az adott küldetéseket bármennyiszer végigjátszhatjuk, a feltuningolt egységekkel sokkal könnyebb dolgunk lesz. A későbbi pályákon már kimondottan erős főellenfelekkel akadunk össze, amelyek különösen értékes kincseket és varázstárgyakat őriznek. Ezeket csak komoly sereggel és jó taktikával tudjuk legyőzni, érdemes időt szakítani rájuk.

Fura egy játék a Conan Unconquered. Először nagyon nem jön be, de aztán valahogy mégis beszippant, és egy idő után azon kapja magát az ember, hogy játékon kívül is azon agyal, hová telepítse az őrtornyokat, és hogy a lovasság helyett talán mégis a gyalogság alkalmazása a nyerő taktika. Nem árt azonban észben tartani, hogy nem való mindenkinek, az egyszeri játékosok nagy része gyorsan törli a gépéről. Aki hozzám hasonlóan régi vágású stratéga, és még emlékszik arra, hogy mennyit küszködött a Warcraft III utolsó pályáján, az tegyen vele egy próbát, lehet, hogy őt is megérinti a barbár romantika.

Conan Unconquered
Volna hová fejlődni.
Ami tetszett
  • Conan világa
  • Egy idő után beszippant
  • Inspirálóan nehéz
Ami nem tetszett
  • Idejétmúlt grafika
  • Borzalmas MI és útkeresés
  • Fagyások
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)