Hirdetés

Counter-Strike történelem a GSO-n

|

Most, hogy már nem csak pletyka az új CS, egy kicsit visszatekintettünk az időben, hogy miként is alakult a népszerű játék sorsa.

Hirdetés

Pénteken jelentette be a Valve, hogy érkezik a Counter-Strike széria folytatása, bár információkkal finoman szólva sem árasztottak el minket. Tulajdonképpen teljesen általános dolgokat tudhattunk meg, mint például azt, hogy új térképek, karakterek, és fegyverek szerepelnek a kínálatban. A béta akár már ősszel elindulhat, míg a tömeggyártásra a jövő év elején kerülhet sor. Vannak azonban olyan különleges kiválasztottak, akik már most hozzáférhettek a játékhoz, igaz ők sem a 23. utca sarkán árulják a napilapokat.

Az összejövetelen a Valve emberi gyorsan eloszlatták azon tévhitet, miszerint a CS 2-ről lenne szó, és elmondták, hogy egy olyan csapat-alapú FPS-en dolgoznak, mely a Counter-Strike 1.6, Condition Zero, és a Source alapjain fog működni, erőteljesen felpolírozva. A Valve nem titkolja azon célját, hogy egy olyan játékot szeretne, mely az e-sportban is megállja a helyét, de nekünk az is elég, ha ugyanolyan szórakoztató lesz, mint az előd(ök). Most pedig lássuk, hogy miket sikerült előbányászni a GameStar Online archivumából, mely 2001-re nyúlik vissza.

2001. márciusának közepén arról adtunk hírt, hogy egy 18 megás kiegészítő pálya érkezett az 1.1 verzióhoz,  majd áprilisban felröppentek az első pletykák a Counter-Strike 2-ről, melyet akkoriban a Rogue Entertainment és a Valve közös produkciójának tartottunk, és hittük, hogy az E3-on hallunk majd róla. Már a következő hónapban rá kellett döbbennünk, hogy nem a második részről van szó, hanem a Condition Zero rotyog a bográcsban, amit mi is egy külföldi borítón láttunk először.

Még ugyanebben a hónapban, tehát májusban pötyögtettek valamit a filmről is, majd júliusban a TeamWarz verseny keretében hallhattunk a CS-ről. Augusztus végén újra előbukkant a Counter-Strike 2 lehetősége, melyet 2002. végére ígértek, mi pedig innen üzenjük a múltnak, hogy nem jelent meg. 2002. januárjában híreztük ki, hogy életre kelt a Condition Zero hivatalos honlapja, majd februárban adtuk hírré, hogy a második negyedévben lehet majd játszani vele. Ekkoriban jött az első Xbox-os hír, melyet muszáj szó szerint idézni: "Elképzelhető, hogy a hatalmas népszerűségre szert tett Half-Life mod, a Counter-Strike elkészül Xbox-ra is! A Valve ugyan gőzerővel készíti a második részt (ez is meg fog jelenni Xbox-ra...), a Counter-Strike: Condition Zero-t készítő Gearbox csapat bejelentése szerint azonban igen nagy az esélye, hogy az általuk készített játék a Microsoft konzolján is boldogítja majd a játékosokat. Remélhetőleg a program kezelhető lesz majd az Xbox kontrollerével..."

2002 nyarán mi voltunk az elsők, akik linket tudtunk adni CS 1.5-höz, az egyéb javítások, és Half-Life kiegészítők mellett. Alig két nappal később máris egy csalásról tájékoztattunk titeket, mégpedig a falon átlátásról, melyet akkor még nem tudtak kezelni anti-cheat rendszerek. Július 20-án megtudhattuk, hogy késik a Condition Zero, és csak 2003. elejére várhatjuk. Év végén azt is megtudtuk, hogy a Gear Box kispados lett a Ritual Entertainment javára, melyet a kiadó nem indokolt meg.

2003. július 12-én (26. születésnapomon) egy-két mondatban említettük, hogy a Steam béta verzióján belül letölthetővé vált a Counter-Strike 1.6. Nem felejtettünk el említést tenni a szeptember hatodikai, 1000 dollár összdíjazású CS versenyrő sem, ami nem is rossz pénz. 2003. októberében arról értesülhettetek, hogy bearanyozódott a Condition Zero, és november 18-án megjelenik, de hamarosan újabb késésről adtunk hírt, december 14-i dátummal. December 2-án nemes egyszerűséggel le Duke Nukem for Never-eztük a CS:CZ-t, mert továbbra sem lehetett róla mit tudni. 

2004. érdekes hírrel indult, melyet érdemes ismét az eredeti szöveggel idézni: "A Half-Life 2

forráskódjának kikerülése után egy újabb kellemetlen eseménnyel kellett szembenéznie. Le kellett fújni egy elég nagy rendezvény egy részét, melyet a Microsoft, az ATI és az AMD is támogatott. Hogy mégis hogyan függ össze a két dolog? Egyszerű. Az eseményen természetesen hatalmas Counter-Strike bajnokságot akartak rendezni. Namármost ennek lebonyolításához 1000-nél is több gépre fel kellett volna telepíteni egy 3MB-os javítást. Ezt persze csak a Valve sok kritikát kapott Steam rendszerén keresztül lehetett volna elvégezni. Ez pedig úgy ahogy van megadta magát, így a játék nemes egyszerűséggel nem jöhetett létre. Szegény Valve-ra manapság nagyon rájár a rúd... :("

Február végén a Condition Zero kapcsán március 23-i megjelenést hirdettünk ki, amit többek között azért is furcsállottunk, mert aznapra volt tervezve a Far Cry is. Júniusban már a Counter-Strike: Source képeit mutogattuk, ami a többségnek igen tetszett. Az elkövetkezendő hónapokban még számos screenshot, és egy-két gameplay videó is napvilágot látott, de ezeket most nem részleteznénk, legyen elég annyi, hogy mellette számos információt is megosztottunk veletek, miközben mi magunk is egészen felvillanyozódtunk. 

2005. év eleje egy rettenetes hírrel kezdődött, mely arról szólt, hogy a Counter-Strike mozit Uwe Boll kívánja elkészíteni, aki leginkább arról híres, hogy az emberek gyomra kifordul a kritikán aluli filmjeitől. Ez már egy olyan hír volt, melyhez sokan hozzászóltatok, ki így, ki úgy. Májusban a Counter-Strike: Source kapott egy halom új pályát, melyre természetesen mi is felhívtuk a figyelmet. Szeptember ötödikén a Day of Defeat: Source-t hoztuk hírbe, melynek fejlesztése már a vége felé járt, és ajándékként adták a CS:Source, valamint a Half Life 2 ezüst és aranycsomagok mellé. 

Ezt követően már nem bontanánk le hírekre az elmúlt évek történéseit, hiszen mindenki tudja, hogy a játék számos kiegészítővel és frissítéssel gazdagodott, és még ma is rengeteg híve a stílus egyik legnagyobb veteránjának. Éppen ezért örömteli hír hallani, hogy készül a folytatás, mely remélhetőleg ismét találkozik a játékosok igényével, és újabb klasszikust avathatunk a személyében. Addig pedig mindenkinek jó heccsátot!


Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)