Hirdetés

Crackdown 3 csúszás - idén már biztosan nem játszunk vele

|

Az eredeti tervek szerint az Xbox One X konzol nyitócíme lett volna a Crackdown 3, most azonban kiderült, hogy alaposan el kell tolni a megjelenést.

Hirdetés

Mint ismeretes, Terry Crews is játszható karakter lesz a Crackdown 3-ban, és itt nagyjából ki is merül minden izgalom a játék kapcsán. Eredetileg az új Xbox One X konzol megjelenésének napján, vagyis 2017. november 7-én kellett volna megjelennie a játéknak, de az éjjel bejelentették, hogy bizony egészen 2018 tavaszáig csúszik a rajt. 

Hirdetés

Shannon Loftis, a Microsoft Studios megjelenésekért felelős menedzsere közölte a szomorú hírt, amely szerint a fejlesztőcsapatoknak (Reagent Games, Sumo Digital és Cloudgine) további időre lesz szüksége ahhoz, hogy tökéletesre csiszolja a Crackdown 3-at. Elmondása alapján nagyon nehéz döntést kellett meghozniuk, mikor a csúszás mellett határoztak, ugyanakkor mindenképpen biztosak akartak lenni abban, hogy egy hibátlan játékot szállítanak le, kifogástalan minőségben. Mindhárom játékmódnak, vagyis a kampánynak, illetve a kooperatív és kompetitív multiplayernek is úgy kell majd működni ahogy előre megálmodták, az extra időt pedig pontosan ennek a feladatnak fogják szentelni. 

Nos, mindez szép és jó, az egyetlen probléma csipán annyi, hogy a Crackdown 3-at még a 2014-es E3-on jelentették be, és akkor 2016 második felében akarták piacra dobni a játékot. Ennyi várakozás után pedig a rajongók szépen lassan elveszítik az érdeklődésüket. 2015-ben én például még nagyon vártam a Sea of Thieves érkezését, most már viszont csak egy kelletlen mosolyra futja tőlem, amikor megvillantják a kalózos móka legújabb előzeteseit. nagyjából ez a helyzet a Crackdown 3-mal is.

De cáfoljatok meg nyugodtan: ti várjátok még a harmadik Crackdown érkezését? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)