Crackdown 3 teszt - az ügynök halála

|

Bármennyire is imádjuk Terry Crewst, sajnos nem tudta egyedül elvinni a hátán az egész Crackdown 3-at.

Ritkán számít kedvező előjelnek, ha egy játék megjelenését számtalanszor elhalasztják, és eközben úgy adják egymásnak kézről-kézre a fejlesztőcsapatok, mintha attól tartanának, hogy az arcukba robban, amennyiben túl sokáig babusgatnák. Már csak emiatt is a játékipar legnagyobb rejtélyei közé tartozik, hogy amikor a Microsoft pár hónap leforgása alatt több ígéretesnek tűnt, ám nehézségekbe ütközött projektjét kukázta, sőt ugyanazzal a lendülettel stúdiókat is bezárt, amelyek megvásárlására és fenntartására dollármilliókat költött, miként kaphatott kegyelmet épp a Crackdown 3. Abban bíztam, hogy mire nekilátok a cikk megírásának, nagyjából 12 órányi játékidővel a hátam mögött már birtokában leszek a csattanós válasznak, de továbbra is értetlenül állok előtte.

Hirdetés

Terry Crews & Terry's crew

Túlzás lenne azzal vádolni Phil Spenceréket, hogy világra szóló marketingkampánnyal segítenék a Crackdown 3 kiteljesedését, de tény, hogy remek döntés volt a játék arcává kinevezni a Brooklyn 99-ből, valamint több filmből (pl. Feketék Fehéren, Feláldozhatók) is ismert egykori sportolót. Ő az, aki képes lenne elvinni a hátán az egész produkciót, ha hagynák játszani, ám valamilyen érthetetlen oknál fogva a bevezető képsorokat leszámítva gyakorlatilag kipeckelték a száját, mintha attól féltek volna, hogy vicces egysorosaitól nem halljuk majd segítőink gyakran teljesen érdektelen és semmitmondó csacsogását. A kezdés amúgy elfogadható magyarázattal szolgál arra, hogy miért nem egy tápos ügynökkel vágunk neki New Providence felszabadításának. Egyébként pedig annak sincs különösebb jelentősége, hogy a Crews alakította Isaiah Jaxont, vagy bármelyik másikat választjuk, mert kizárólag annyiban különböznek egymástól, hogy bizonyos területeken gyorsabban fejlődnek. Nem kaptak egyedi képességeket, de még a többiekétől markánsan eltérő személyiséget sem.

Igaz, a történet kevés teret hagy a jellemfejlődésnek, ez nem az a játék, amiben magvas gondolatokra, filozófiai magasságokban zajló eszmefuttatásokra számíthat az ember. Adott egy gonosz cégvezető, aki tettestársaival káoszba taszítja a világot, amivel párhuzamosan felépíti a saját kis paradicsomát, ahol egyeseknek kényelmes élet adatik meg, másokra viszont rengeteg szenvedés és nélkülözés vár. Őt kell tehát eltakarítanunk, ám mielőtt erre sort keríthetnénk, le kell vadásznunk legbizalmasabb segítőit, őelőttük pedig azok hadnagyait. Persze megtehetnénk, hogy egyből a központi felhőkarcoló felé vesszük az irányt, de zöldfülűként annyi esélyünk sincs, mint a Crackdown 3-nak megnyerni ezt a kivételesen erős hónapot konkurenseivel szemben. A játék kezdetben ellentmondást nem tűrően mutatja az utat, később elengedi a kezünket, de azért finoman terelget maga előtt, ugyanis százalékos becslést ad túlélési esélyeinkről egy-egy feladat kiválasztása előtt. Egyértelmű tehát, hogy hol van több fegyverre szükség, olyanokra, amelyek nagyobbat pukkannak, és nem kevés izmot is magunkra kell pakolnunk ahhoz, hogy megvalósítsuk az olimpiai mozgalom hármas jelszavát...

Gyorsabban, magasabbra, erősebben!

Aki játszott már a sorozat korábbi részeinek bármelyikével, azonnal otthon érzi majd magát New Providence-ben. A többiek kedvéért viszont feltétlenül szót kell ejteni a játék sajátos fejlődési rendszeréről, melynek alapja, hogy öt területen (agilitás, lőfegyverek, robbanószerek, testi erő és vezetés) igyekszünk kigyúrni magunkat. Minden tevékenység (bármi, ami öléssel jár, autós trükkök stb.) után az adott területhez kapcsolódó XP-t kapunk, és ahogy szintet lépünk, úgy teszünk szert újabb képességekre, valamint válnak elérhetővé számunkra másként megszerezhetetlen eszközök. Emellett pedig mint télire tartalékoló mókus a mogyorót, szűnni nem akaró lelkesedéssel gyűjtögetjük a sokfelé megtalálható zöld, és a jobban elrejtett kék gömböket. A zöld az agilitást erősíti, és tulajdonképpen mind közül ez a legfontosabb, hiszen a küldetések némelyikéhez el sem tudunk vergődni, ha előtte nem oldjuk fel a dupla ugrást, a suhanást és egyéb mozdulatokat. A kék gömb pedig mindent tápol, emiatt különösen javasolt nyitott szemmel rohangálni a városban. Bogyóvadászatra leginkább az esti és éjszakai órákat ajánlom, mert könnyebb kiszúrni a az árulkodó fénynyalábokat még úgy is, hogy olyankor neonfénybe borul az egész város. Sokkal hangulatosabb, mint nappal, illetve a sötétség jótékonyan elfedi az alacsonyabb felbontású textúrákat is.

Bumm-bumm

A választható fegyverek száma eléri a húszat, közülük egyszerre hármat cipelhetünk magunkkal, valamint egy kiegészítőt. Utóbbi lehet valamilyen gránát, esetleg gyógyító pakk, vagy hordozható dobbantó. Feleslegesnek hangzik, de előfordult, hogy nélküle képtelen voltam elérni a célom. A sűrűn elhelyezett utántöltőállomásoknak köszönhetően nem jelent gondot a loadout cseréje, többnyire a bossharcok előtt is módunkban áll újragondolni az arzenálunkat, ha az épp aktuális hatástalannak bizonyulna. Ami a lőfegyvereket illeti, a drónok ellen egy elektromos fegyvert, a szívósabb bossok ellen célkövető rakétavetőt, szinte minden másra pedig az első állomásfőnöktől zsákmányolt sugárfegyvert használtam. A választék korrekt, ahogy az ellenfelek számára és összetételére sem lehet panasz, az egyszerű bakáktól az ipari robotokon át a repülő drónokig sokan és sokféleképpen akarnak kinyírni. Még akkor is tömegesen legyeskednek körülöttünk, amikor egy-egy boss nevét szándékozzuk kihúzni bakancslistánkról. De nem is baj, hogy ott nyüzsögnek, mert a Crackdown 3 harcait úgy tervezték meg, hogy mindig legyen kit/mit puskavégre kapni, vagy agyonverni egy lámpaoszloppal, esetleg megdobni egy felrobbant és kiégett autóronccsal. Ugyanis az elpusztított ellenfelek után nem csak XP-t kapunk, hanem rajtuk keresztül nyerjük vissza elvesztett pajzsunkat és életerőnket is. Persze mindkettő regenerálódik, ha békén hagynak egy ideig, de a folyamat lassú, és sokáig tart, míg egyáltalán kezdetét veszi. Emiatt aztán a heves összecsapások során annyi minden robban, lángol, szikrázik, hogy az augusztus 20-i tűzijáték szervezői is megirigyelnék. És eközben az Xbox One X többnyire stabilan tartja a 60 fps-t még az első napi patch előtt is.

Beugrunk a szomszédba

A Crackdown 3 két módon igyekszik kedvére tenni a társas élmények rajongóinak. Egyrészt adott az egymás elleni, a kampányban csak nyomokban tetten érhető (járművek, tartályok, generátorok, fedezékek satöbbi) romboláshoz képest teljes épületek lebontását is lehetővé tevő Wrecking Zone, amit bármennyire is szerettük volna, nem állt módunkban kipróbálni az embargó lejárta előtt. Másrészt pedig kettesben is hátsón billenthetjük Elizabeth Niemand kisasszonyt, a TerraNova CEO-ját. A coop kampány meghívásos alapon zajlik, átvihetjük feltápolt karakterünket a szingli kampányból, de indíthatunk újat is. Hasonlóképpen kiválaszthatjuk, hogy valamelyik játékos már megkezdett világát folytassunk, vagy kezdjünk inkább újat (a szólózás közben egyszer már felszedett gömböket viszont nem lehet újra bezsákolni), de vigyázzunk, nehogy felülírjuk a meglévőt, mert sok órányi játék mehet a levesbe. Fontos megjegyezni, hogy mindkét játékos kap XP-t a saját killjei után, és nem egymás elől halásszák el a bogyókat, emiatt egyik fél sem érzi majd azt, hogy tulajdonképpen rabszolgamunkát végez, míg társának segít.

Kár érte, jó ügynök volt

Noha igyekszik többféle tevékenységgel lefoglalni játékosait a Crackdown 3, ezek garantáltan unalmassá válnának, ha New Providence kiterjedése nagyobb, a nettó játékidő pedig 10-15 óránál hosszabb lenne. Szinte mindegyik feladat ellenfelek tucatjainak lángra lobbantásával, és valaminek a felrobbantásával jár, üdítő kivételt a versenyek (magasabb szinten a céges autó további, harc és felfedezés közben hasznos formáit lehet feloldani) és a propagandatornyok jelentenek, utóbbira egyszerre tekinthetünk logikai fejtörőként és ügyességi kihívásként. Mindazonáltal sem erre, sem a versenyekre, vagy a lázadók kiszabadítására nem foghatjuk rá, hogy eredeti, korábban sehol máshol nem látott ötletre épülnének. Egyebek mellett emiatt is tartok attól, hogy kizárólag a legvérmesebb rajongókat tudja ideig-óráig lefoglalni a Crackdown 3, de arra aligha alkalmas, hogy tömegeket bolondítson magába. Ehhez nem elég ambiciózus, ráadásul még saját műfaján belül sem tud vagy akar újat mutatni. Még az archaikus dizájnt is könnyebb lenne elviselni, ha lazára veszik a figurát, és engedik Terryt marháskodni.

Tisztában vagyok vele, hogy az eddig leírtak alapján akár úgy is tűnhet, hogy kínszenvedésként éltem meg a játékkal töltött órákat, de ez nem igaz. Kimondottan élveztem, ahogy egyre erősebbé vált a karakterem, és idővel úgy vágtam át magam a nyakamra küldött csapatokon, mint kés a vajon. Csakhogy 2019-ben ennyi egy exkluzív játéktól, amelyik a három nagy platformgyártó egyikének teljes támogatását élvezi, egyszerűen... Tessék elolvasni a végszót! 

Nagyobb terjedelmű, a többjátékos Wrecking Zone-ban szerzett tapasztalatokat is magában foglaló, másvéleménnyel kiegészített tesztünket elolvashatjátok a márciusi GameStar magazinban.

Crackdown 3

Túl kevés, túl későn.
PRO
  • Nonstop akció
  • Élvezetes fejlődési rendszer
  • Terry Crews...
Kontra
  • …akit alig engednek játszani
  • Komolykodó és bugyuta történet
  • Elavult játékdizájn
  • A város csak kulissza
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)