Hirdetés

Cryostasis: Sleep of Reason

|

A minap elbeszélgettünk kicsit az Action Forms csapatával, akik a Vivisector után nekiláttak következő FPS játékuk, a Cryostasis: Sleep of Reason fejlesztésének. Kérdezősködtünk kicsit a multiplayerről is, és kiderítettük, hogy mikor jelenik meg a nemrég bejelentett alkotás.

Hirdetés

Mikor kezdtétek a fejlesztést?
Mi általában akkor szoktuk megkezdeni az új alkotás fejlesztését, amikor egy előzőt teljesen befejeztük. A Cryostasis esetében ez kicsit másképp történt – 4 hónappal a Vivisector (a csapat korábbi FPS játéka) kiadása előtt nekiláttunk a munkálatoknak. Egészen pontosan a vezető programozó kezdte meg az új engine verzió munkálatait.


Honnan vettétek a nevet? A Cryostasis kifejezést legutoljára… sok évvel ezelőtt láttam egy System Shock 2-es számítógép logban :)
Nos, egész egyszerűen ezt a szót találtuk legmegfelelőbbnek. Talán ez illett legjobbra a jégtörőn rekedt megfagyott teremtményekre, akikből nem halt ki teljesen az élet.

Tudnál mondani pár szót a játékos azon képességéről, hogy áthatolhat más karakter emlékezetébe és megváltoztathatja annak múltbéli cselekményeit?
Ez egy teljesen új (eddig sosem látott) játék közbeni lehetőség mellyel megkavarjuk a játékélményt, és különféle mentális eseményeken keresztül újabb és újabb szeleteket tudunk meg a játék történetéről. Ezeken keresztül néhány kisebb feladatot is kap a játékos, melyeket meg kellene oldani.


Nem gondolod, hogy a 10 pálya nem lesz elegendő a játékosoknak?
Ha játszottál a Vivisectorral, emlékezhetsz a pályák méretére. Ha visszagondolsz a nukleáris jégtörő gigantikus méretére, el tudod képzelni mekkorák lesznek a pályák egyenként (volt szerencsém a játékhoz, hát valóban nem aprók a terepek - ZeroCool).

Mi újság a multiplayerrel? Lesz bármilyen új mód, vagy csak a jól bevált receptek?
Akárcsak a Vivisector esetén, a Cryostasisban sem lesz multiplayer. A játékunk egyértelműen történetvezérelt, ez van a középpontban – a többjátékos móddal ezt képtelenség lenne összekapcsolni. Ez a fő indok. A multiplayer mód nagyon sok munkát igényel, egyensúlyozást, tesztelést. Nagyon nehéz igazán minőségi többjátékos módot kreálni, ezért úgy határoztunk, hogy inkább minden erőnket az egyjátékos módra összpontosítjuk.


Mi a tervezett megjelenési dátum?
A jelenlegi tervek szerint úgy fest, hogy 2006 negyedik negyedévében jelenik majd meg.

Az Action Forms csapata dolgozik más projekten is, vagy mindenki ezen a játékon munkálkodik?
A Cryostasis mellett egy rajzfilmen alapuló 3D-s arcade játékos is dolgozunk. Ez egy nagyon ismert rajzfilm az régi orosz térségekben. Ha minden jól megy, még ez is megjelenik 2006-ban.

Kapcsolódó linkek:
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)