Hirdetés

"Csak a kezeket figyeljétek"- A tökéletes trükk ismertető

|

A tizenkilencedik század végén járunk, Londonban, amikor a bűvészet, mint szórakoztatóipar virágzik.

Hirdetés

Adott két fiatal, és sikerre éhező „mágus”, Robert Angier (Hugh Jackman) és Alfred Borden (Christian Bale). A történetvezetés flashbackek formájában történik, ugyanis ott veszi fel a szálat a film eleje, mikor Borden-t el akarja ítélni a bíróság társa meggyilkolása miatt. A film fokozatosan ismerteti meg velünk az előzményeket, ugrálva a jelen (Borden a börtönben) és a múlt eseményei között.

Eleinte egy „csapatban” dolgozik a két bűvész, Cutter (Micheal Caine) trükk-eszköztervező segédletével, de mivel Borden megelégeli, hogy nem jut elég szerephez, tanácsait nem fogadják meg, változtatáson töri a fejét. Ezt egy tragikus baleset követi fellépés közben, ami egyben egymás ellen is fordítja a két mágust.

Borden maga is szerencsét próbál: olcsóbb helyeken lép fel, nem túl nagy sikert aratva, ráadásul Angier is „belerondít” előadásába, mintegy bosszúként. Ezzel megkezdődik a véget nem érő háború a két bűvész között: különféle álruhákban törnek borsot egymás orra alá, így rontva el a másik előadásait, egyre durvább és durvább módon.

Az olvasói ismertető folytatása a CineStar honlapján olvasható!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)