Hirdetés

A katasztrófa emlékére: Csernobil a videojátékokban

|

A harminc évvel ezelőtti atomkatasztrófa a játékipart sem hagyta hidegen, szemezgetünk egy kicsit a tragédia emlékeiből a magunk gamer módján.

Hirdetés

Pontosan harminc évvel ezelőtt, 1986. április 26-án történt a csernobili atomkatasztrófa, amely az atomenergia felhasználásának történetében az egyik legsúlyosabb ilyen esemény. A város mellett fekvő Lenin atomerőmű 4-es reaktorában egy karbantartás során gőzrobbanás keletkezett, az erőmű kigyulladt, a sorozatos robbanások miatt pedig bekövetkezett a nukleáris olvadás.

Mivel az erőművet nem látták el teljes burkolattal, a radioaktív szennyezés a légkörbe került, emiatt közel 200 000 embert kellett kitelepíteni. A radioaktív hulladék jelentős része Fehéroroszországban hullott le, de a szél Magyarországra is hozott egy keveset a nem épp egészséges  felhőkből. A helyszínen dolgozók hatalmas sugárzásnak voltak kitéve, aminek következtében a legtöbben néhány héten belül életüket vesztették.

Bár csernobili katasztrófaként emlegetjük a történteket, a szennyeződés az erőműtől mindössze néhány kilométerre fekvő Pripjaty városát érintette a legdurvábban, ahonnan a város teljes lakosságát, közel 50 000 embert azonnal evakuáltak. A szennyezettség olyan méreteket öltött, hogy még az kitelepítéshez használt járműveket is elásták.

A város épületeit többször is lemosták, ami jelentősen csökkentette a sugárveszélyt, sőt, az utakat legalább 10 évig speciális technikával próbálták fertőtleníteni. A harminc éve üresen álló Pripjaty üzleteit és lakásait természetesen szinte azonnal elkezdték széthordani, ezt leszámítva azonban semmi sem változott, Pripjaty szellemvárosként fekszik az egykori atomerőmű szomszédságában. A környék állat és növényvilágának szennyezettsége miatt a városba még egy darabig biztosan nem térhet vissza az élet.

Ahogy a játékipar emlékezik

Az évek óta hihetetlen népszerűségnek örvendő poszt-apokaliptikus túlélőjátékok nagy része valamilyen atomkatasztrófa után játszódik, ahol kihalt városok utcáin kell harcolnunk a túlélésért a katonaság vagy épp mutáns lények ellen. Ezen játékok és történetek rengeteg ihletet merítenek a csernobili katasztrófából (gondoljunk itt a Metro szériára), de viszonylag ritka, hogy konkrétan ez az eset áll a középpontban. Most mutatunk pár játékot, amely kifejezetten a csernobili katasztrófát használja fel...

S.T.A.L.K.E.R.

Remélhetőleg senkinek sem kell bemutatni a túlélőjátékok egyik legnagyobbikát. Nem véletlen, hogy ma legalább 5 olyan játék áll fejlesztés alatt, amire azt mondják: "Na, ez majd olyan lesz, mint a S.T.A.L.K.E.R." A Csernobil melletti Zónában játszódó sztori szerint egy második robbanás komoly hatással van a környezetre, jelentősen átalakítva a flórát, faunát, sőt, még a fizika törvényeit is, így a Zónát mutáns lények és egyéb anomáliák lepik el. Az Ukrán GSC Game World által hét éven át fejlesztett játék két kiegészítőt is megélt, melyek mindegyike nagy siker volt.

Call of Duty: Modern Warfare

Kétség sem fér hozzá, hogy a Call of Duty sorozat egyik legjobb, ha nem a legjobb küldetés-párosa az All Ghillied Up, és annak közvetlen folytatása, a One Shot, One Kill. Ebben a két küldetésben Captain Price bőrébe bújva kell teljes álcaruhában átlopakodnunk Pripjatyon, hogy végezzünk Imran Zakhaevvel. Minden Call of Dutyk leghangulatosabb pályája ez, aminek a végén hosszú percekig próbáltam túlélni az óriáskerék talapzatánál a fűben hasalva. Azóta sajnos egész CoD kampányokba sem sikerült annyi izgalmat, feszültséget belepréselni, mint ebbe a tíz percbe. Pripjaty egyébként a játék többjátékos módjában is megjelenik, a Bloc a városban, a Shipment és a Vacant pedig közvetlenül a város mellett kaptak helyet.

Survarium

A free-to-play lövöldözős játékot fejlesztő Vostok Games a CSG egykori fejlesztőiből alakult, így a csapat többször is hangoztatta, hogy játékuk a S.T.A.L.K.E.R. igazi szellemi örököse. Bár az alaphelyzet egész más, hiszen jelen esetben egy 2020-as ökológiai katasztrófáról van szó, maga a játékmenet azért hasonló, ráadásul a játék zenéjét is ugyanannak a Firelake együttesnek köszönhetjük. A csapat szerette volna tökéletesen visszaadni Pripjaty kihalt szellemvárosának hangulatát és hangjait, ezért a háttérzajokat mind itt rögzítették, hogy a lehető legautentikusabb legyen a játékmenet.

Chernobyl VR Project

Egy lengyel fejlesztőcsapat, a Farm 51 2015-ben határozta el, hogy az egész világot megismertetik a szellemvárossal, méghozzá a virtuális valóságon keresztül. Ehhez elutaztak a helyszínrem ahol rengeteg fényképet és 360 fokos felvételt készítettek, hogy a lehető legpontosabban alkothassák meg a város virtuális mását. A csapat olyan helyekre is bejutott, ahová csak kutatócsoportokat engednek be, így az alkalmazás segítségével a város azon részeit is felfedezhetjük, amelyeket egyébként nem járhatnánk be, ezt mindenképpen érdemes lesz majd kipróbálni.

Ha van még olyan játék, vagy akár más művészeti alkotás, amelynek szerintetek helye lenne itt, akkor osszátok meg velünk kommentben.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)