Hirdetés

Csúszik a Remedy többjátékos címe, a Vanguard

|

A stúdió úgy döntött, hogy a következő évre tolja át első szolgáltatásalapú, kooperatív élményét, amit a Tencent támogatásával épít.

Hirdetés

A Remedy legutóbbi pénzügyi jelentésének köszönhetően kiderült, hogy a jelenleg több projekten is dolgozó cég kicsit átalakította a tervezetét. A Max Payne, az Alan Wake, a Quantum Break és a Control alkotóinak évek óta készülő, Vanguard névre hallgató kooperatív játéka például 2022 helyett 2023-ban fog megjelenni. A csúsztatás részletes okairól a cég elnöke, Tero Virtala számolt be, aki a jelentésben kitért a Remedy által alkalmazott új gazdasági és fejlesztési megoldásokra. Az elmondottak alapján a Remedy éppen 5 különböző "világklasszis" játékot fejleszt, és Virtala szerint jobban pörög a munka, mint eddig bármikor.

"A többprojektes fejlesztési modellre való átállás során megtanultuk, hogy jobban kifizetődő egy játékot a korai stádiumában hagyni. Így szűk keretek közé szoríthatjuk a csapat méretét, és csökkenthetjük a működési költségeinket. Először előkészítjük és alaposan teszteljük egy játék adott elemeit, majd csak ezután lépünk át a következő fázisba, ahol már nagyobb csapatra lesz szükség. Ezáltal jobb minőséget tudunk garantálni alacsonyabb költség mellett."

Hirdetés

Elvileg ez az új metódus az, ami miatt késedelmet szenved a Vanguard megjelenése. A fejlesztők tovább fogják korai fázisban tartani a címet, hogy hosszabban tesztelhessék és finomíthassák azt a következő lépések előtt.

A Vanguard egyébként egy nagyrészt a Tencent által finanszírozott kooperatív, szolgáltatásalapú játék lesz, amivel a Remedy hosszútávon is számol. Várnak majd ránk PVP és PVE kalandok is, de a történetmesélés és a felfedezés élménye sem fog hiányozni belőle, legalább is a jelenlegi tervek szerint.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)