Hirdetés

Cube World - 6 év után végre megjelenik a voxeles akció-RPG

|

A játék fejlesztője az alfa indulása óta szorongással és depresszióval küzdött, de mostanra eljutott oda, hogy be tudja fejezni játékát.

Hirdetés

Nem egyszerű a Cube World esete. A játékot még 2013-ban mutatta be fejlesztője, Wolfram von Funck, majd a fellelkesedett közönség unszolására kiadta az alfa változatot, melyet 15 dollárért cserébe lehetett megszerezni. Ezt követően hamar DDoS támadás érte a szervereket, de ez csak az első volt a megpróbáltatások közül.

Hirdetés

Von Funckot sokszor támadták, mert a játék nem fejlődött ütemesen, a fejlesztő pedig nem kommunikált rendszeresen a közönséggel. Évente egy-két poszt jelent meg, néha felbukkant egy videó, hogy látszódjon, halad a fejlesztés, de a játékosok türelmetlenné váltak. Von Funck elmondta, az első pillanattól fogva szorongás és depresszió gyötri, és ezen nem segítettek a közösségi média felületei. Egyetlen frissítéssel szolgált az alfa startja óta, és bár fontolgatta, hogy többet is kiad, félt, hogy azok nem lesznek elég jók. 

Most jutott el oda a projekt, hogy Von Funck bátran kijelenthesse, október-november környékén megjelenik a teljes változat (ő csak Cube World 2.0-ként emlegeti) a Steamen, és természetesen minden korábbi vásárló kap egy kulcsot. Négy kaszt közül lehet majd választani (Warrior, Ranger, Mage és Rogue), harcolhatunk, használhatunk varázslatokat, valamint megszelidíthetünk állatokat, akik mind a küzdelmek, mind a közlekedés során segítségünkre lesznek. A játékmenetből 16 percet láthattok a fenti videóban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)