Hirdetés

Cyberpunk 2077 - három kaszt közül választhatunk

|

Nem lesz több tucat karakterosztály a CD Projekt RED játékában, de legalább a felkínált lehetőségek teljes mértékben egyedinek mondhatóak.

Hirdetés

Szögezzük le azonnal, hogy a Cyberpunk 2077 kasztjai között tulajdonképpen szabad lesz az átjárás, nem kötött rendszerről van szó, úgyhogy ha az egyik specifikáció mellett döntünk, a kaland során simán vegyíthetjük majd a karakterosztályokat, ha épp úgy tartja úri kedvünk. Az eredeti Cyberpunk 2020 szerepjátékban viszont bizony voltak kasztok, amiket nem akartak teljesen kihagyni a játékból a fejlesztők sem. 

Hirdetés

Közülük pedig hármat választottak ki, ezek közül kell nekünk is kiszemelni egyet, amikor belevágunk a játékba. A Netrunner lesz közülük az első, ez a kaszt tulajdonképp Night City hackereit fedi le, akik agyi implantátumaik segítségével boldogulnak. Képességeik között a hackelés mellett a programozáshoz, az elektronikához és a kiberbiztonsághoz kapcsolódó skillek találhatóak meg. Az E3-as demóban például az ellenséges ágyú meghackelése egy Netrunner képesség volt. A második kaszt a Techie, az ebbe az osztályba tartozó játékosok a craftolás és modolás mesterei lesznek, vagyis ők tudják majd összepattintani mondjuk a legmenőbb flintákat. Végezetül választható lesz kasztként a Solo is. A beszédes nevet kapó Solo kasztba tartozó játékosok magányos zsoldosok, az ő képességeik értelemszerűen a harci skilleket fedik le. 

Olyan további szerepjátékos kasztok, mint a Rockerboy (rocksztárok), Nomad (Mad Max-stílusú országúti harcosok) és Journalis (azaz újságíró), az NPC között tűnnek majd fel.

Nektek mennyire jönnek be a fentebb vázolt karakterosztályok, és az egész kötetlen, mixelhető kasztrendszer? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)