Hirdetés

Cyberpunk 2077 - lengyel elemzők úgy gondolják, hogy 2020 elején jelenhet meg a játék

|

Érdekes jelentést tett közzé egy cég, amely szerint nem valószínű, hogy jövőre megérkezik a sokak által várt alkotás.

Hirdetés

Képeket és videókat is kaptunk már a The Witcher széria fejlesztőinek következő címéről, a Cyberpunk 2077-ről, de a legtöbb játékost továbbra is az foglalkoztatja, hogy mikor kaparinthatják meg végre a játékot. Ráadásul most úgy tűnik, hogy valakik már talán tudják is a választ.

Hirdetés

Egy piaci elemzésekkel foglalkozó lengyel cég, a Vestor Dom Maklerski vadonatúj jelentést tett közzé, amiből kiderül, hogy a számításaik alapján valamikor 2019 utolsó negyedévében jelenhet meg a Cyberpunk 2077. Fontos megjegyezni, hogy jelen esetben nagy valószínűséggel pénzügyi évről van szó, tehát az utolsó negyedév 2020 januárjától márciusig tart. Egy dr4kun nevű Reddit-felhasználó le is fordította a jelentés egy részét lengyelről angolra. Így kiderült például még az is, hogy a cég szerint csak az utolsó negyedévben 19 millió példány fog elkelni a játékból, ami 1.9 milliárd zloty-t hoz majd a CD Projekt Red konyhájára.

A Vestor Dom Maklerski több szempont alapján is összehasonlította a Cyberpunk 2077-et az idén megjelent Red Dead Redemption 2-vel, és megállapították, hogy a lengyelek játéka várhatóan legalább olyan jó minőségű lesz, mint a Rockstar címe. A cég szerint az is alátámasztja a megjósolt eladási számokat, hogy PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra is megjelenik a CD Projekt Red játéka, tehát sokan kipróbálhatják majd. Az elemzők egyébként úgy gondolják, hogy a cyberpunk és a sci-fi téma népszerűbb a játékosok körében, mint a vadnyugat.

Card

Szerintetek mikor fog megjelenni a Cyberpunk 2077?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)