Hirdetés

Cyberpunk 2077 megjelenés - az egyik forgalmazó szerint már 2019-ben megkapjuk

|

A CD Projekt RED törökországi forgalmazója szerint biztos, hogy jövőre játszhatunk a játékkal.

Hirdetés

A CD Projekt RED nagyon óvatosan fogalmaz, amikor a Cyberpunk 2077-ről van szó. Egészen augusztus végéig egyáltalán nem is akarták megmutatni a játékot senkinek azon a pár száz sajtóson és iparági nagyágyún kívül, de végül engedtek a rajongói nyomásnak. A megjelenés kapcsán azonban továbbra is hallgatnak.

Hirdetés

Általában az Amazon vagy a Walmart szokott ilyeneket kiszivárogtatni, de most egy sokkal kisebb halnak járt el a szája. A CD Projekt RED partnere Törökországban a Bilkom, rajtuk keresztül értékesítették anno a The Witcher 3-at, azonban ha tényleg ekkorát hibázott a forgalmazó, akkor a Cyberpunkot már nem biztos, hogy velük intézik. A cég Twitterén ugyanis ez jelent meg.

Ha hozzám hasonlóan ti sem tudtok törökül, akkor elmondom, hogy a Google fordítója szerint az üzenet nagyjából annyit tesz, hogy a Cyberpunk 2077 2019-ben jelenik meg, sőt, erre garancia is van.

Erre mi mondjuk nem mernénk mérget venni, hiszen talán sosem volt még videojáték előtt olyan magasan a léc, mint most. Úgyhogy ha a CDPR nem 100%-ig biztos a dolgában, halasztani fognak a megjelenésen. Mi azért reménykedünk, de amíg ők nem erősítik meg, kezeljétek az egészet pletykaként. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)