Hirdetés

Sok egyedi mellékküldetés lesz a Cyberpunk 2077-ben

|

A The Witcher 3: Wild Hunthoz hasonlóan egyik sem a "szedj össze három almát" elvet követi majd.

Hirdetés

Ha valamivel nem lehet megvádolni a CD Projekt RED-et, azzal semmiképp, hogy futószalagon gyártanák a küldetéseket, elég csak a The Witcher 3: Wild Hunt mellékes teendőire gondolnunk, amelyek sokszor kidolgozottabbak voltak, mint más teljes játékok. A fejlesztőcsapat a következő projektjük, a Cyberpunk 2077 esetében sem fog szakítani ezzel, legalábbis a legújabb interjú erre utal. 

Hirdetés

A CD Projekt RED krakkói stúdiójának vezetője, John Mamais az OnMSFT-nek nyilatkozva árulta el, hogy a fő történeti szál mellett több tennivaló is lesz a Cyberpunk 2077-ben, ugyanis az árusok látogatásán és egyéb tevékenységeken kívül 75 utcai történet tesz róla, hogy jobban felfedezhessük a világot és fejleszthessük a karakterünket. Mamais szerint az utcai történetek olyanok, mint a kis küldetések: mindegyikben van sztori, és bár nem rendelkeznek túlságosan fejlett filmes történetmeséléssel, mindegyiket egyedire tervezték, egyik sem automatikusan generált.

A stúdióvezető azt is elmondta, hogy a Cyberpunk 2077 megjelenése utáni tartalmait illetően hasonlóak a terveik, mint amit a The Witcher esetében tapasztalhattunk, míg a multiplayer kapcsán kikötötte, hogy egy év múlva beszéljünk róla újra, egyelőre nincs mit mondania - utóbbi egyébként összecseng azzal, amit még januárban nyilatkoztak a multiról

A Cyberpunk 2077 szeptember 17-én jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)