Hirdetés

Cyberpunk 2077 - a The Witcher 3-hoz hasonlóan itt sem lesz morálrendszer

|

Sok szerepjátékban nyúlnak szívesen ehhez a klasszikus megoldáshoz, de a CD Projekt Red csapata most sem szeretne ilyen megkötésekkel élni.

Hirdetés

Már a The Witcher 3 esetében is feltűnő volt, hogy az RPG-kben megszokott morálrendszerek helyett bármikor, bárhogyan dönthettünk, ezen döntéseink pedig nem vittek egyre távolabb egy képzeletbeli sötét vagy világos úton. Míg egy Fable-ben pontosan lehetett tudni, hogy mikor cselekszünk jól és rosszul, illetve ennek szemmel látható következményei is lettek, a CD Projekt Red inkább egy realisztikusabb megoldás mellett döntött. 

Hirdetés

Nemrég egy interjúból kiderült, hogy a Cyberpunk 2077 kapcsán is ugyanilyen megoldást terveznek a fejlesztők, azaz itt sem lesz morálrendszer, nem fog egy csúszka ide-oda tolódni annak függvényében, hogy milyen döntéseket hozunk. Korábban már volt szó arról, hogy akár egyetlen gyilkosság nélkül is végig lehet nyomni a játékot, de ennek eléréséhez sincs szükség morálrendszerre, mindössze a megfelelő képességeket (például a lopakodást) kell fejlesztenünk. 

Persze mindez cseppet sem jelenti azt, hogy játékbéli döntéseinknek ne lenne súlya, elvégre a Cyberpunk 2077 többféle befejezést is kap, amelyekhez nyilván eltérő utakon juthatunk el, bármelyik cselekedetünknek lehet komoly következménye. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)